Gazdaság

Elutasítja a reklámszakma az adóemelést

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei szerint a reklámadót meg kell szüntetni. Elutasítják továbbá a reklámadó mértékének emelését is.

A szövetség mellett tizenegy szakmai szervezet tartja fenn eddigi álláspontját, hogy a reklámadót meg kell szüntetni. Ezzel összhangban elfogadhatatlannak tartják a reklámadó 7,5 százalékra emelését a jelenlegi 5,3 százalékról, és kérik a kormányt a reklámadó kivezetésének iparági egyeztetésére. Urbán Zsolt, az MRSZ elnöke a távirati irodához eljuttatott közlemény szerint kiemelte: még pontos törvénytervezetet nem láttak, de az MRSZ a magyar gazdaság érdekeivel ellentétesnek látja a reklámadó létét. Ugyanakkor előremutatónak tartja, hogy a kormány a reklámadó megjelenése óta először tett az adónem kivezetésére vonatkozó kijelentést. Az MRSZ szerint az árbevételre vetített rendkívül magas adókulcs már 2018-tól a jelenlegi profitrátáknál nagyobb terhelésnövekedést okozna a piaci alapokon működő médiumoknál, ezzel veszteséges működésre vagy érdemi költség-, és ezáltal színvonal-, vagy szolgáltatáscsökkentésre kényszerítené őket. Hozzátették: a tervezet elfogadásának várhatóan egyaránt vesztesei lesznek a szabad médiapiac szereplői, a társadalom egésze és a kormányzat is, míg egyedüli nyertesei a reklámadó-fizetési kötelezettségek alól de facto eddig is mentesülő globális szereplők lesznek. A magyar kiadók ezt az indokolatlan versenyhátrányt nem képesek ellensúlyozni.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerdán bejelentette: a tervezett kilenc százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke. Addig akarják fenntartani a 7,5 százalékos szintet – várhatóan négy évig –, amíg nem teljesítik azt az európai uniós kötelezettséget, amely a korábban a költségvetésbe befolyt reklámadó-bevétel visszafizetését írja elő.