Gazdaság

Elsőségre törekszünk az orvostechnika terén

Az iparág előnye, hogy válságálló képessége kivételes, hiszen sajátosságai miatt az ágazat kevéssé érzékeny a gazdasági visszaesésekre – mondta Hornung Ágnes államtitkár

A kormány terve, hogy Magyarország Európa orvostechnikai nagyhatalmává váljon. A hazai foglalkoztatásban betöltött szerepe sem elhanyagolható az ágazatnak, a statisztikai adatok szerint 12 300 főt közvetlenül, míg további harmincezer főt közvetetten foglalkoztat az iparág.

Hornung Ágnes 20180303
„Kiemelt szerep juthat az ágazatnak” (Fotó: Varga Imre)

A magyar kórház- és orvostechnikai ipar az egyik kiemelkedően sikeres ágazat, amely az idén ünnepli centenáriumát – mondta tegnap Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Kiemelte, hogy a kormány 2016-ban fogadta el a hazai ipar fejlesztéséről szóló Irinyi Tervet, ebben hét stratégiai ágazatot jelölt ki, és ezek egyike az egészséggazdaság. Magyarország tradicionális hagyományai és az eddig elvégzett fejlesztések is azt mutatják, hogy hazánkban érdemes kiemelten foglalkozni a területtel. Hozzátette: van lehetőség a fejlődésre ezen a területen, amit az is mutat, hogy a globális orvostechnikai ipar a leggyorsabban növekvő ágazatok egyike, a legtöbb fejlett országban ma a GDP több mint tíz százalékát adja. Felhívta a figyelmet arra, hogy az orvostechnikai ipar nemzetgazdasághoz adott értékének fejlődési üteme hasonló a járműgyártás fejlődési üteméhez, és az egyik legmeghatározóbb iparág hazánkban. Az ágazat kiemelt jelentőséggel bír a kormányzat jövőt építő programjában, a kutatás-fejlesztési és innovációs célkitűzéseinek megvalósításában, új szabadalmak Magyarországon tartásában – derült ki a távirati iroda jelentéséből. Ezért a terv szerinte nem kisebb célkitűzés, mint az, hogy Magyarország Európa orvostechnikai nagyhatalmává váljon, és a tizenhat kelet-közép-európai országban vezető szerepet töltsön be ezen a területen. Emlékeztetett: a magyar orvostechnikai ipar élen jár az innovációban.

A szakmai képviseletek és a kormány között egyetértés van abban, hogy a cél Magyarország orvostechnikai exportjának növelése harminc százalékkal. A hazánkban működő orvostechnikai cégek termékeiket az összes kontinensre sikeresen exportálják. Százötvennél is több exportőrt tartanak nyilván, és a magyar orvosi műszerek minden földrészen megtalálhatók, beleértve az Antarktiszt is.

Az államtitkár hozzáfűzte: az orvostechnikai iparág előnye az is, hogy válságálló képessége kivételes. Továbbá a hazai foglalkoztatásban betöltött szerepe sem elhanyagolható az ágazatnak, a statisztika adatai szerint 12 300 főt közvetlenül, további harmincezer főt pedig közvetetten foglalkoztat az iparág.