Gazdaság

Elkötelezett vállalatokra van szükség

Orbán Viktor: a gazdasági növekedésünk is az egyik legkiemelkedőbb az Európai Unión belül, kulcsszerep jut a nemzeti cégeknek

Magyarországnak elkötelezett emberekre és vállalatokra van szüksége, amelyek mögött ott áll a jól működő gazdaság és a kormány. A nemzeti tőke és a nemzeti gazdaság szerepe egyre inkább felértékelődik – jelentette ki tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a herendi Jáger Parkban.

Jáger
Csatári László, a Jáger-csoport ügyvezetője és Újfalusi László, az Újfa-Vill Kft. ügyvezetője Orbán Viktor miniszterelnök társaságában a tegnapi rendezvényen (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Elkészült tegnap a Jáger-csoporthoz tartozó Csatári Plast Kft. egy­mil­liomodik mérőóraszekrénye. Az ennek átadása alkalmából tartott ünnepségen Orbán Viktor kiemelte: „A magyar gazdaság éppen a Csatári Plasthoz hasonló nemzeti vállalkozások segítségével juthat ki véglegesen az erdőből, ahová a gazdasági válság alatt került.” A miniszterelnök hozzátette: a nemzeti tőke és a nemzeti gazdaság szerepe egyre inkább felértékelődik, miközben Európa piacai nyitottá válnak, ezzel párhuzamosan az országok igyekeznek helyzetbe hozni nemzeti iparukat. A magyar gazdaság fejlődését jól mutatja, hogy mára 4 millió 391 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, és a gazdasági növekedés is az egyik legkiemelkedőbb az Európai Unión belül – hangsúlyozta a miniszterelnök. Szavai szerint a 2008-as gazdasági válság megmutatta, hogy a magyar gazdaság féloldalassá vált, miután hosszú időszakon át elhanyagolták a magyar vállalkozásokat, a megváltást sokan a külföldi tőkétől várták, és általános volt az a nézet is, hogy beruházások elsősorban a nagyvállalatoktól várhatóak. A rendszerváltás idején is léteztek azonban olyan vállalkozások, amelyek nem féltek kihasználni a lehetőségeket, ezek részben azok a családi vállalkozások, amelyek a nyolcvanas évek második felében „garázsokból” indultak el, és mára jól működő cégekké váltak – idézte fel Orbán Viktor. Ennek a hozzáállásnak köszönhető az is, hogy mára egy világmárka bontogatja szárnyait Herenden, Csatári László a semmiből teremtett magyar sikermárkát – jelentette ki a miniszterelnök. Felidézte, hogy 12 ezer milliárd forintnyi forrás nyílt meg a vállalkozások előtt. Ennek hatékony felhasználása a cél, így mára csupán az a kérdés, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel – tette hozzá Orbán Viktor.

Csatári László, a Jáger-csoport ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a tisztesség és a szorgalom tisztes megélhetést teremthet Magyarországon, és megjegyezte, hogy a siker nem egy ember, hanem a közösség érdeme. A távirati iroda kérdésére elmondta, a cégnek Herenden és Nemesvámoson működik két magyarországi telephelye. A mérőóraszekrényeken kívül majolikatermékeket, újrahasznosított műanyagból készült burkolóelemeket gyártanak. A cég árbevétele az idén mintegy hárommilliárd forint lesz, ennek fele exportból származik, a vállalat adózás előtti eredménye háromszázmillió forint. A nemesvámosi és a herendi telephelyen együtt mintegy százötven munkavállaló dolgozik. A cég legfontosabb magyarországi partnerei az áramszolgáltatók és a villamos nagykereskedelmi hálózatok.

A Jáger-csoport elődje, a Csatári Plast magánvállalkozásként indult 1987-ben, kezdetben forgácsolt alkatrészek beszállításával foglalkozott, majd a kilencvenes évek elejétől műanyag villamosalkatrészek gyártásába kezdett. A Magyar Suzukinak 1997-től gyárt alkatrészeket, 2000-től már kizárólag a villamostokozatok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Az első külföldi leányvállalatot 2008-ban alapították Romániában, ugyanebben az évben felvásárolták a Herendi Majolikagyárat. A Jáger-csoport tagjai a Csatári Plast Kft., a Jáger Prod Kft., a Jáger Invest Kft. és a Jáger Comp Kft.