Gazdaság
Élénkülő lakáshitelezés
Enyhítettek a hazai pénzintézetek a fogyasztási kölcsönök feltételein
Erősödött a bankok közötti verseny, s ez elsősorban a kamatfelárak csökkenésében mutatkozott meg – közölte tegnap Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője. Elmondta, hogy a teljes vállalati hitelállomány tíz százalékkal, a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújtott hitelek mértéke tizenkét százalékkal nőtt éves összevetésben. Megjegyezte, hogy a háztartási hitelek ennél szerényebben, 2,7 százalékkal bővültek, de az új hitelszerződések volumene negyvenegy százalékkal nőtt.
A jegybanki hitelezési felmérés alapján a bankok enyhítettek a fogyasztási hitelek feltételein, és további lazítást helyeztek kilátásba mind a lakáscélú, mind a fogyasztási célú hitelek esetében. A lakáshitel-kereslet a bankok jelzése szerint élénkült, s ehhez továbbra is hozzájárul a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Jelezte, hogy a lakáscélú új forinthitelek átlagos teljes hitelköltsége valamennyi fix kamatozású hitel esetében csökkent, míg a feláraknál elsősorban az egy-öt év közötti kamatperiódusú lakáscélú hiteleknél lehetett mérséklődést látni. A minősített fogyasztóbarát lakáshiteltermékek hozzájárulhatnak mind a rögzített kamatozású hitelek térnyeréséhez, mind a felárak csökkenéséhez, valamint a verseny élénküléséhez. A negyedik negyedévben a kihelyezett lakáshitelek tizenhárom százaléka minősített fogyasztóbarát lakáshitel volt, a hosszabb kamatperiódusú hiteleken belül pedig arányuk már huszonhárom százalékot ért el. A háztartási szektorban a vizsgált időszakban az új lakáshitelek kihelyezése harminckilenc, míg a személyi kölcsönöké negyvenhét százalékkal emelkedett. A tavalyi év negyedik negyedében folytatódott a vállalati hitelezés dinamikus bővülése, így éves összevetésben 10,4 százalékkal emelkedett a vállalati hitelállomány a különböző tranzakciók következtében. A válság óta nem látott mértékű bővülésben nagy összegű, egyedi ügyletek is szerepet játszottak. Kifejtette, hogy 2017-ben a teljes vállalati hitelállomány bővülése több mint kétszerese volt a megelőző évinek, tavaly az új hitelszerződés-kötések volumene harminc százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és az átlagos hitelösszegekben is emelkedést lehetett tapasztalni. A felmérésben részt vevő pénzügyi intézmények válaszai szerint mind a nagyvállalati, mind pedig a kkv szegmensben erősödött a hitelek iránti kereslet.
Teljesítették a bankok a vállalásaikat
A jegybank Piaci Hitelprogramjában részt vevő bankok 2017-re vállalták, hogy csaknem kétszázharmincmilliárd forinttal növelik a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hitelezését. Minden bank teljesítette vállalását, s ennek eredményeként szektorszinten az egy évvel korábbit is meghaladó, mintegy kétszázötven százalékos teljesítés alakult ki. A bankok a vállalásaikat az idei évre is teljes egészében fenntartották, ami a kkv-hitelezés további kedvező alakulását vetíti előre. A Piaci Hitelprogramot még két évvel ezelőtt indította a Magyar Nemzeti Bank. A program célja a Növekedési Hitelprogram lezárását követően a piaci alapú hitelezésre való problémamentes visszaállás erősítése, valamint a fenntartható gazdasági növekedés kkv-hitelezésen keresztüli biztosítása.