Gazdaság
Elegendőek a földgáztartalékok
Kiemelkedő a magyar tárolók töltöttségi szintje
A gázellátással nem lesz probléma az idén, korlátozásra sem kell számítani – jelentette ki tegnap Horváth Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója Zsanán. Fritsch László, a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) elnök-vezérigazgatója közlése szerint a legutóbbi, október 28-i adatok alapján a magyar földgáztárolók együttes töltöttségi szintje 68 százalék, a rendelkezésre álló mobilgázmennyiség 4,4 milliárd köbméter. Hozzátette, a magyarországi tárolók töltöttségi szintje abszolút értékben nem, viszont a téli fogyasztás arányában kiemelkedő Európában.
Az MFGT négy föld alatti gáztárolóval rendelkezik, a zsanai, a pusztaedericsi, a hajdúszoboszlói és a kardoskúti tároló együttesen 4,2 milliárd köbméter gáz tárolására alkalmas – írta az MTI. Emellett működik az MMBF Földgáztároló Zrt. tulajdonában lévő, 1,9 milliárd köbméter kapacitású szőregi tároló is, amely a stratégiai készletek mellett kereskedelmi célokra is tárol gázt. Ennek a tárolónak a töltöttségi szintje eléri a kilencven százalékot. A legnagyobb naponta kivehető mennyiség a zsanai tárolóból 53,6 millió köbméter, a szőregiből pedig 25 millió köbméter, amelyek együttesen fedezni tudják a napi magyar lakossági csúcsfogyasztást, amely az előző években egy átlagos téli napon hatvan-hetvenmillió köbméter volt.
Az elnök-vezérigazgató a távirati iroda tájékoztatása szerint jelezte, hogy a kitárolható csúcsmennyiség jelentős mértékben függ a vezetékekben lévő nyomástól. Fritsch László tájékoztatása szerint a zsanai gáztárolót a kereskedői igényeknek megfelelően továbbra is folyamatosan töltik, az MFGT másik három tárolója pedig már kitárolási üzemmódban működik a lakossági kereslet kielégítése céljából. A besajtolási és a kitermelési folyamatok optimalizálása mellett az MFGT azon dolgozik, hogy a kettő közötti átállási időszakot lerövidítse.