Gazdaság
Eldőlt, megújul Belgrád felé a vasútvonal
Magyarországon 166 kilométer hosszú szakaszt kell felújítani a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal 360 kilométeréből. A rekonstrukció költsége várhatóan meghaladja a 740 milliárd forintot, vagyis egy kilométer 4,5 milliárd forintból épül át. Mint azt Szijjártó Péter tegnap Pekingben közölte, a beruházás megvalósításához 85 százalékban kínai hitelt vennénk fel. A miniszter hangsúlyozta: miután a kormányközi szerződést aláírták, a finanszírozásról szóló tárgyalások is célegyenesbe érkeznek. Az a cél, hogy a nemzetgazdasági érdekeket minden tekintetben figyelembe vevő feltételekkel tudjuk igénybe venni e kölcsönt a kínai Eximbanktól. A kormányközi szerződés véglegesítésével, vagyis a parafálással Kína és a közép-, illetve kelet-európai országok csúcstalálkozóján megtörténhet az aláírás. A magyar kormány ezt követően nyújtja be ratifikációra a megállapodást az Országgyűlésnek, és lefolytatja a szükséges egyeztetéseket az Európai Bizottsággal. Szijjártó kifejtette: a vasútvonal magyarországi szakaszát felújítják, modern biztosító berendezésekkel látják el, második vágányt építenek, és azt is villamosítják. Az állomások alkalmasak lesznek arra, hogy 740 méter hosszú teherszállító szerelvények is igénybe vehessék őket. A két főváros között az új pályán közlekedő személyvonatok menetideje a jelenlegi nyolcról két és fél órára csökkenhet, és korszerűbbé válik az elővárosi közlekedés is.
A távirati iroda tudósítójának arra az információjára, hogy kínai részről állítólag szeretnének ottani gyártású mozdonyokat, és szerelvényeket látni a Belgrád–Budapest vonalon, a miniszter közölte: világossá tette partnerei számára, hogy ennek akkor lehet realitása, ha „a kínaiak gyártóbázist hoznak létre Magyarországon, vagyis munkahelyeket teremtenek”. A magyar fél arra számít, hogy a tervezett vasút lesz a legversenyképesebb szállítási útvonal a görög kikötők és a nyugat-európai piac között.