Gazdaság
Egyszerűsödhet a közpénzek felhasználásának gyakorlata
A társaságiadó-törvény módosítása kitolná a cégek veszteségének elszámolási határidejét
Az államháztartási törvény módosításának javaslata olyan változtatásokat fogalmaz meg, amelyek a közpénzek felhasználásának gyakorlatát egyszerűsítik – mondta tegnap Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlésben. A rendelkezések tartalmazzák azt is, hogy a költségvetési fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítás végrehajtásához csak az államháztartásért felelős miniszter tájékoztatása szükséges. A törvényjavaslat megteremti annak lehetőségét is, hogy a helyi önkormányzatoknak nyújtott költségvetési támogatás felhasználási határidejét a támogató egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbítsa – derült ki a távirati iroda tudósításából. Lehetővé válna az önkormányzati kezesség-, illetve garanciavállalás a száz százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósságának kiváltására akkor is, ha a társaság sem a meglévő, sem az új adósság visszafizetését nem tudja biztosítani.
Az államtitkár tájékoztatott a társaságiadó-törvény tervezett módosításáról is: ez alapján a vállalkozások a 2004 és 2014 között keletkezett elhatárolt veszteségüket 2025 helyett legkésőbb a 2030. adóévben számolhatnák el. Végül elmondta: az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho) szóló törvény módosításával kétszázötvenmillióról ötszázmillió forintra emelkedhet az a bevételi határ, amelynek eléréséig a sportszervezetek választhatják az ekho szerinti közteherviselést.Szabó Zsolt (Fidesz) kijelentette: a javaslat a versenyképességet szolgálja.
Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt mondta, nem értenek egyet az ekhotörvény módosításával. Varju László (DK) azt kérdezte, hogy a sportolók adóterheit könnyítő javaslat mekkora költségvetési kiesést jelent. Banai Péter Benő azt válaszolta, hogy a sportolók fizetését nem az állam állja.
Az ülésnapon az energetikai tárgyú törvények módosításáról Kaderják Péter energiaügyi és klímapolitikai államtitkár elmondta: az előterjesztés fő koncepciója, hogy az energiafogyasztókat kedvezőbb helyzetbe hozza, többek között a panaszeljárások gyorsításával. Kitért arra is, hogy a módosítás a földgázellátás terén átvezeti az uniós adatszolgáltatási előírásokat, valamint lehetővé teszi, hogy „a nemzeti közműszolgáltatás kialakításának hatékonyságnövelő és költségoptimalizáló hatása az árszabályozásban már 2019. január 1-jétől figyelembe vehető legyen”. Hajdu László (DK) hiányolta a hatástanulmányt.
Rezsicsökkentés a tervezőirodáknál
A parlament által megszavazott hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény módosítása felhatalmazást ad arra, hogy létrejöjjön a szakértői szintű Műszaki Szabályozási Bizottság. Egy tervezőmérnök sok esetben harminc-negyven szabványt használ egyszerre, és a szabványok használatából adódó költsége egy-két millió forint is lehet. Mindez a mostani jogszabály-módosításnak köszönhetően pár tízezer forintra mérséklődik, s így javul a tervezőirodák nemzetközi versenyképessége és gazdasági hatékonysága – kommentálta a javaslatot György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
(ZD)