Gazdaság

Egész évben növekedés lesz az építőiparban

További csúcsokat döntögetnek a rendelésállományok az ágazatban

Áprilisban ismét belendült az építőipar, ehhez az európai és a költségvetési támogatások is segítséget nyújtanak.

Egész évben folytatódhat az építőipar erőteljes növekedése a szerződésállomány és a beadott lakásengedélyek száma alapján – mondta tegnap Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1-en. A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi tájékoztatása szerint áprilisban az építőipari termelés 14,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, márciushoz képest pedig szezonálisan és a munkanaphatással kiigazított indexek alapján 6,5 százalékos a növekedés. Az épületek építésének volumene hét, az egyéb építményeké 24,9 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az előző havi szerény, 0,2, illetve 4,1 százalékos emelkedést követően.Az épületeknél az ipari épületek, az egyéb építményeknél az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést. Az év első négy hónapjában az építőipari termelés 17,5 százalékkal emelkedett. A megkötött új szerződések volumene negyvenhét százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 35,4, az egyéb létesítmények építésére vonatkozóké 54,5 százalékkal emelkedett. Pomázi Gyula a bővülést az uniós források felfutása mellett a lakáspiacot fellendítő kormányzati intézkedéseknek és az állami beruházásoknak tulajdonítja. Hozzátette, hogy a növekedés mindkét építményfőcsoportot, az épületeket és az egyéb építményeket is érinti. Kiemelte, hogy az első negyedévben átadott 3394 lakás történelmi csúcsot jelent egész évre arányosítva. Az ITM tegnapi közleménye szerint a versenyképes gazdasági környezet, az Otthonteremtési Program és a kedvezményes lakásáfa egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a 2010-es átlaghoz képest 13,5 százalékkal bővült az építőipari termelés. A kormány jövőre 242 milliárd forintot szán a családi otthonteremtési kedvezményre.

Horváth András, a Takarékbank elemzője úgy nyilatkozott, hogy áprilisban visszatért az építőipar az egész évben várható dinamikus növekedéséhez, a rendelésállományok továbbra is csúcsokat döntögetnek. Az idén 15 százalék feletti éves építőipari növekedésre számít a bank. A kivitelezői kapacitáshiány továbbra is jelentősen megnehezíti a rendelésállomány folyamatos teljesítését, ezt jól példázza, hogy Budapesten az első negyedévben hat irodaházat terveztek átadni, de ebből csak kettő teljesült. Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője azt emelte ki, hogy eddig csak a kis és közepes építőipari cégek panaszkodtak a munkaerőhiányra, de ez már több vezető cégnél is jellemző.