Gazdaság

Drágulás az agráriumban

Lassuló áremelkedés

Szeptemberben a növényi termékek árának négyszázalékos, valamint az élőállatok és állati termékek árának 7,9 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat az augusztusi 3,4 százalékos és a júliusi 3,1 százalékos növekedés után – jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 0,7 százalékkal alacsonyabbak lettek a tavalyi első három negyedévhez viszonyítva. A folyó termelő felhasználás árszínvonal 1,2 százalékos csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának két és fél százalékos emelkedéséből adódott. A beruházási költségek két és fél százalékkal nőttek az év első kilenc hónapjában.