Gazdaság
Dobogót ér a hazai foglalkoztatási ráta emelkedése
Bodó Sándor: Magyarország még félmilliós munkaerő-tartalékkal rendelkezik, amelynek megszólításához, munkába állásához célzott programokra, képzésekre van szükség

A kormány a munkanélküliség további csökkentésén dolgozik, a cél az, hogy a munkanélküliségi ráta lehetőleg három százalék körüli szintre mérséklődjön – mondta tegnap Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a legfrissebb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint a 2018. november és 2019. január közötti időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,481 millió volt, 45 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 170 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt. Az államtitkár hozzátette, Magyarország még csaknem félmillió emberből álló munkaerő-tartalékkal rendelkezik, akiknek a megszólításához, munkába állásához már célzott programokra, képzésekre van szükség.
Bodó Sándor közölte, a munkanélküliséget tekintve az országban a térségek között vannak különbségek, míg Észak- és Kelet-Magyarországon a munkanélküliségi ráta meghaladja az országos átlagot, a fővárosban és a Dunántúlon már az országos átlag alatt van. A PM közleménye szerint a 3,7 százalékos munkanélküliségi rátával Magyarország az Európai Unióban az ötödik helyet foglalja el. Mintegy 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta, a foglalkoztatási ráta pedig a harmadik legnagyobb növekedést érte el Málta és Litvánia után.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője hangsúlyozta, a munkaerőpiac egyre inkább beleütközik a foglalkoztatás további bővülésének korlátjába, az uniós tagállamokkal összehasonlítva azonban Magyarországon is elérhető a foglalkoztatási ráta további, legalább négyszázalékos emelkedése.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője szerint az adatok továbbra is erős, feszített munkapiacot jeleznek, ami az idén is megágyazhat a bérek folytatódó – bár a tavalyi évhez képest várhatóan lassuló ütemű – emelkedésének.