Gazdaság

Digitalizáció a vízpartokon, jön a horgászkártya

Nyitrai Zsolt: Magyarország kormánya látja és érzi a horgászat jelentőségét, és maguk az érintettek is jó ötletnek tartják ezt a fajta elektronikus nyilvántartást

Az állami bürokráciacsökkentéshez kapcsolódóan januártól bevezetik a horgászkártyát, amely megkönnyíti a horgászok életét, és a pontosabb adatszolgáltatást is segíti.

horgászat 20180831
Erdei Zsolt, a horgászat nagykövete kapta az első kártyát Szűcs Lajostól (Fotó: Hegedüs Róbert)

Január elsejétől felváltja az eddig papír alapú horgászigazolványt a horgászkártya, a regisztráció szeptember elsejétől indul – jelentette be tegnap Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke. A kártya a kapcsolódó szövetségi elektronikus alkalmazásokkal fokozatosan egyszerűbbé, gyorsabbá és átláthatóbbá teszi az ügyintézést és a regisztrációt – tette hozzá az elnök. Kitért rá, a MOHOSZ, amely januártól már mint közfeladatokat is ellátó intézmény is működik hosszú távon még számos, a horgászat „elérést” segítő elektronikus szolgáltatást kíván megvalósítani.

Magyarország kormánya látja és érzi a horgászat jelentőségét, ezért is indított februárban a MOHOSZ-szal közösen online felmérést, amelynek során több kérdésben, köztük a Magyar Horgászkártya bevezeté­sében is kikértük az érintettek véleményét. A válaszadók 98 százaléka jó ötletnek tartotta a horgászkártyát – mondta Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Hangsúlyozta, a szövetséggel a kormány straté­giai partnerséget kötött még az áprilisi választások előtt, és e szövetséget szeretnék még az idén megújítani. A későbbiekben pedig minden horgászatot és horgászokat érintő kérdésben konzultálnak a szövetséggel.

A horgászkártyára a regisztráció folyamatos. Az ügyintézést a Digitális Jólét Program Pontokon is segítik, de elvégezhető online a www.mohosz.hu oldalon, és személyesen az állami horgászjegy-értékesítést eddig is folytató horgászszervezetnél. Azok között, akik december 4-ig regisztrálnak, nagy értékű nyereményeket sorsolnak ki. A kártya egyszeri, az ötéves érvényességi időre szóló regisztrációs díja 2200 forint. Az ebből származó bevételt a MOHOSZ az informatikai rendszer fejlesztésére fordítja. A kártyához biztosítás is jár és speciális mobil díjcsomag is igényelhető.

Ma Magyarországon 460 ezer horgászt tartanak nyilván, a MOHOSZ 26 tagszövetséget, 13 speciális jogállású gazdasági társaságot és 1169 horgászegyesületet tömörít.


„A horgászok állandó turisták, és ez milliárdokban mérhető”

Jó néven vették a horgászok, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászat – mondta lapunknak Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke.

–  Honnan a kártya ötlete?

–  Mintegy másfél éve, szerettük volna a papíralapú okmányokat elfelejteni. Most értek meg a jogszabályi feltételek arra, hogy ezt meg tudjuk valósítani.

–  A kártya kiváltja a horgászigazolványt, ugye?

–  Igen.

–  És a fogási naplót?

–  Azt még nem, de szeretnénk azt is elektronikussá tenni. A fogási napló nem a MOHOSZ-hoz tartozik, hanem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. Azt szeretnénk elérni, hogy a fogások azonnal megjelenjenek egy központi nyilvántartásban, napra pontosan tudjuk, melyik vízterületről milyen és mennyi halat fogtak ki a horgászok.

–  Ez mennyi idő alatt valósulhat meg?

–  A következő évben el tudjuk kezdeni ezt a munkát.

–  Jogszabály írja elő, hogy a halgazdálkodási jogok átkerülnek a vízkezelőkhöz, horgászegyesületekhez. Ez a folyamat lezárult már?

–  Nem, még tart a munka, vannak olyan vízterületek, amelyek különleges rendeltetésűek, vagy még nem járt le az előző szerződés. De a természetes vizek nagy része a MOHOSZ-hoz vagy a tagszervezeteihez került.

–  Nincs már kereskedelmi célú halászat. Ennek a hatásairól kapnak visszajelzéseket?

–  A horgászok ezt nagyon jó néven vették, és ha megnézzük a fogási naplókat, azokon is látszik az eredmény. Azt is a horgászoktól tudom, hogy a halászat hiányát, jó értelemben, észreveszik a Dunán és a Balatonon is.

–  Most négyszázhatvanezer horgászról beszélnek, korábban csak háromszázharmincezerről. Mikor következett be ez a „robbanás”.

–  Fokozatosan az elmúlt három év alatt, amikor megváltoztattuk a tagszervezetekkel kapcsolatos adatszolgáltatási rendet.

–  Mennyire fejlődik a hazai horgászturizmus?

–  A külföldi horgászok száma örvendetesen nő, emelkedik a turistajegyek száma. Amit soha nem vesznek figyelembe, hogy ha a magyar horgász elmegy „idegenbe”, akkor utazik, szállást foglal, éttermbe megy, amit hozzá kell adni a horgászatból származó bevételekhez. Ennyi embernél ez több tízmilliárd forintot jelent. A horgász állandó turista. Emellett együttműködünk a Magyar Turisztikai Ügynökséggel is, ők is segítik a mi munkánkat. (PNO)