Gazdaság
Derűlátóbb lett a valutaalap
Nagyobb lehet a növekedés, mint amire számítottak
Javította idei magyar növekedési előrejelzését az IMF: a tegnap nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésében azzal számol, hogy a magyar bruttó nemzeti össztermék (GDP) 2015-ben 2,7 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,6 százalék után, majd jövőre 2,3 százalékra mérséklődik a bővülés üteme. Az IMF októberi előrejelzésében még 2,3 százalékos idei GDP-bővüléssel számolt, és ugyanez az adat szerepelt az idén januáriban is. Mint azt a távirati iroda közölte, jelentésében Magyarországról azt írja az IMF, hogy tavalyhoz képest idén mérséklődik a gazdaság bővülése, mert a pénzügyi feltételek kevésbé támogatóak, és lassul a beruházások növekedése.
Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon az idén a fogyasztói árak nem változnak. Jövőre 2,3 százalékos magyarországi inflációt vár az IMF, miután tavaly 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Megjegyzi, hogy a tartós deflációs nyomás lehetőséget nyújt további óvatos monetáris enyhítésre. A magyar folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletét 2015-ben 4,8, 2016-ban 4,1 százalékra várja az IMF a tavalyi 4,2 százalék után, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 7,8 százalékról idén 7,6-ra, jövőre 7,4 százalékra csökken.
Az IMF szerint a fejlett országok gazdaságnövekedése a tavalyi 1,8-ról az idén 2,4 százalékra nő, és 2016-ban is 2,4 százalék lesz.
Az IMF pozitív előrejelzései alátámasztják azt a várakozást, amire a magyar kormány maga is számít a hazai gazdaság 2015. évi teljesítményével kapcsolatban – vélekedett Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a M1 aktuális csatornán, s hozzátette: nem lepte meg a előrejelzés, mert a valutaalap a világgazdaság fejlődésével kapcsolatban is felfelé javított saját korábbi előrejelzésén.