Gazdaság
Decemberben is mértek forgalmat
Budaörsön eltérő módszerekkel és időpontban számolták meg az autósokat

A pontos adatokhoz két azonos hónap statisztikája kellene (Fotó: Kövesdi Andrea)
A vezetés akkor azt közölte, hogy az M1–M7-es autópálya bevezető szakaszának fizetőssé tétele miatt növekedett a forgalom, ezért tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal az érintett sztrádaszakasz ingyenessé tétele érdekében. Lapunk ugyanakkor úgy értesült, hogy Budaörsön 2014 decemberében is volt forgalomszámlálás, és az akkori adatok megegyeztek az idei januárival, holott akkor még nem volt fizetős a bevezető autópálya-szakasz. Mint az önkormányzat illetékesétől megtudtuk, a decemberi forgalomszámlálást karácsonyt megelőzően, 18. és 20. között végezték négy helyszínen, és ezalatt 15–20 százalékos emelkedést tapasztaltak az addig mértekhez képest. Ezt leginkább a karácsonyi növekménynek tudták be, ám mivel januárban sem közlekedett kevesebb autó Budaörs főútján, az önkormányzat vezetése szerint ez egyértelműen az útdíj bevezetésének eredménye.
Ugyanakkor azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a Budaörs körzetében elhelyezkedő plázákat leginkább az M1–M7 bevezető szakaszán közelítik meg az autósok, vagyis ott érhető tetten a legnagyobb forgalomnövekedés a karácsonyi időszakban. Az önkormányzat a januári adatokat egyébként a 2013 márciusában készült felmérés értékeivel hasonlította össze, emellett a Főmterv Zrt. is készített 2014 márciusában forgalomszámlálást a városban.
A legmesszemenőbb következtetést viszont leginkább két azonos hónap adatainak összehasonlításával lehetne levonni, ez azonban még nem áll a rendelkezésre.