Gazdaság
Csökkenő lakossági tartozás
Ötvenezer szerződésből eredő tartozás szűnt meg végleg
A devizahiteles elszámolási folyamatnak még csak az elején tartunk, ennek lehet a következménye, hogy eddig az ügyfelek mintegy egy százaléka fordult kérelemmel, illetve panasszal a jogorvoslati fórumokhoz, illetve a pénzintézetekhez – közölte tegnap Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője. A jegybank kimutatása szerint a 2,1 millió devizahiteles közül eddig 18 ezren fordultak panasszal a bankokhoz, a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz 308 megkeresés, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig 323 kérelem érkezett. A Magyar Nemzet pénteki számában arról írt, hogy a jogszabály szerint az adósok többsége nem is fordulhatna az MNB-hez, mivel májusban kapták meg a kimutatást a banktól, ennek kézhezvétele után harminc napjuk van, hogy megkeressék a hitelezőjüket. A jegybank szerint ez csúsztatás, mert április közepéig mintegy félmillió devizahiteles kapott tájékoztatást.
Binder István közölte azt is, hogy minden alapot nélkülöz az elszámolás kudarcként történő feltüntetése. Az elszámolás eredményeképpen ugyanis 1,1 millió fogyasztó kap vissza megszűnt szerződése után készpénzt, közel ötvenezer szerződésből eredő tartozás szűnt meg végleg, 245 ezer követeléskezelőnél lévő szerződés késedelmi költségei mérséklődtek és a még fennálló 657 ezer szerződés közel nyolcvan százalékánál csökkentek vagy változatlanok maradtak a törlesztőrészletek.
A Portfolio tegnap a jegybankra hivatkozva arról számolt be, hogy a tavaly év végi 1229 milliárd forintról az elszámolás révén 31 százalékkal 852 milliárd forintra csökkent a nem fizető lakossági hitelek állománya a magyar bankoknál. Még kedvezőbb fejlemény, hogy 41-ről 35 százalékra csökkent azok aránya a jelzáloghitelesek körében, akik a lakásuk értékének kilencven százalékánál is többel tartoznak a bankjuknak.