Gazdaság

Csökkenő adóterhek, növekvő bevételek

Az ügyfélcentrikusság és az adósok támogatása költségvetési szempontból is kifizetődő, tavaly ezzel 609 milliárd forinttal több pénz folyt be az államkasszába

Javult az adómorál, amelyhez nagymértékben járult hozzá a végrehajtásban történt szemléletváltás. A tavalyi év nagy újítása, az e-szja nemcsak az adózásban hozott nagy áttörést, hanem a fejlesztésben is.

Tállai András 20180108
Tállai András: Javult az adómorál tavaly (Fotó: Varga Imre)

Tavaly majdnem öt százalékkal – 609 milliárd forinttal – több adóbevétel érkezett az adóhivatalhoz, mint 2016-ban – mondta tegnap Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. Hozzátette, a növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy tavaly összességében 860 milliárd forinttal csökkent a lakosság, a családok és a vállalkozások adóterhe. Az államkassza bevételi oldala bizonyítja, hogy megérte a szemléletváltás, ugyanis 2017-ben az ügyfélcentrikus adóhivatalhoz 13 402 milliárd forint bevétel érkezett, 609 milliárd forinttal több, mint 2016-ban – írta az MTI.

A bevételek növekedésének okai közül Tállai András az adózói morál javulását emelte még ki, hozzátéve, hogy már nem éri meg eltitkolni a folyamatosan csökkenő adóterheket, így például az EU legalacsonyabb mértékű társasági adóját, illetve a második legalacsonyabb mértékű személyi jövedelemadóját. Ismertette, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) amellett, hogy a költségvetési bevételek 94 százalékáért felel, számos, nemzetközi szinten is példaértékű szolgáltatást nyújt. A tavalyi év nagy újítása, az e-szja – amely négymillió magánszemélyt szabadított meg a bevallás kitöltésének nyűgétől – nemcsak az adózásban hozott nagy áttörést, hanem a fejlesztésben is. A tavalyi év legjobb infokommunikációs projektje az adóhivatal saját fejlesztésű programja, az e-szja lett. Tállai András hangsúlyozta, hogy állami szerv korábban még soha nem kapott innovációs díjat, tavaly a NAV kapta az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségétől. Az államtitkár ismertette, hogy Magyarországon az egyik legnagyobb ügyfélforgalmat az adóhivatal bonyolítja, tavaly mintegy 2,6 millió ügyfélnek személyesen, majd 820 ezernek pedig telefonon nyújtott segítséget. A tavaly indult NAV-ablak-programmal, vagyis a NAV kormányablakokba költözésével az adófizetők pénzt, időt és energiát spórolhatnak. Az adóhivatal hatvannégy olyan településen is megjelenik, ahol a korábbiakban nem volt lehetőség a személyes ügyintézésre. Tállai András szerint az adómorál javulásához nagymértékben járult hozzá a végrehajtásban történt szemléletváltás.

Az ügyfélcentrikusság, illetve az adósok támogatása költségvetési szempontból is kifizetődő. Egymillió forintos tartozásig ugyanis a NAV – annak ellenére, hogy a törvény szerint akár rögtön inkasszálhatná a bankszámlát – előzetesen figyelmeztet. Így lehetőséget ad a hivatal a tartozás rendezésére akár fizetési könnyítési eljárásban úgy, hogy közben a végrehajtás hátrányos következményei alól is mentesít, például nem nő a tartozás összege a végrehajtás költségeivel, és az ügyfél a végrehajtáshoz kapcsolódó közzétételeket is elkerülheti, illetve a minősítése is változatlan marad.