Gazdaság

Csökkenés volt az iparban

Érződött az Audi egy hónapos leállásának hatása

Visszaesett az ipari termelés augusztusban júliushoz képest, ami leginkább azért következett be, mert az egyik járműgyártó egy hónapra leállította a termelést.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett adatai szerint bár az utolsó nyári hónapban az ipari termelés fél százalékkal meghaladta ugyan az egy évvel korábbi szintet, és az első nyolc hónapban 8,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, viszont júliushoz képest 5,7 százalékkal visszaesett. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese a távirati irodának elmondta, hogy az egyik nagy járműgyártó cég egész hónapos leállása mellett a vegyiparban is voltak alkalmi szünetek és az élelmiszeriparban is csökkent a termelés.

A győri Audi-üzem motorgyárában július 30-án háromhetes, míg a járműgyárban augusztus 8-án négyhetes nyári leállás kezdődött, amikor a munkatársak kivették évi rendes szabadságukat. A KSH illetékese hozzátette, hogy az autóipari termékek iránt továbbra is jó a kereslet, az orosz embargó viszont kedvezőtlenül hat az élelmiszeripar termelésére. Elemzők szerint nem okozott meglepetést az ipari termelés augusztusi visszaesése.

Balatoni András, az ING vezető elemzője szerint a lassulás benne volt az adatokban, Magyarország „búcsút mondhat” a két számjegyű növekedésnek. Mivel azonban a rendelésállomány továbbra is növekedést mutat, éves átlagban 7,8 százalékkal bővülhet az ipar.

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a gyenge havi adat összefügghet azzal, hogy Németországban is négy százalékkal esett a termelés augusztusban.