Gazdaság
Csökken jövőre az adóteher
Egyszerűbb és olcsóbb lesz az egészségügyi hozzájárulás, és könnyítenek a cégek adminisztrációján

Benyújtotta tegnap az Országgyűlésnek a Nemzetgazdasági Minisztérium az őszi adócsomagot, amelynek leghangsúlyosabb eleme a köztehercsökkentésen és a versenyképesség növelésén túl az adóbürokrácia mérséklése. Amennyiben megszavazza a parlament, jelentős könnyítéssel számolhatnak a vállalkozások, a családok és a lakosság. Ezek alapján érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolnia a katára (kisadózó vállalkozások tételes adójára) való átállást, hiszen jövőre a kétszeresére – hatról 12 millió forintra – nő a kata bevételi határa. Így 2017-ben még többeknek biztosíthat jelentős adómegtakarítást, egyszerűbb könyvvezetést és kevesebb adminisztrációt ez a jelenleg is népszerű adózási mód, amelyet eddig több mint 160 ezren választottak. Nemcsak adómegtakarítást, hanem jelentős adminisztrációcsökkentést is hoz az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség értékhatárának hatról nyolcmillió forintra emelése. Az új, nyolcmillió forintos limitnek köszönhetően még több vállalkozás választhatja 2017-től az alanyi mentességet, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalkozónak nem kell áfát felszámítania és fizetnie az államkasszának, sőt még áfabevallást sem kell benyújtania – közölte a minisztérium.
Az első házasoknak 24 hónapig – gyermekáldás esetén is – jár a havi ötezer forintos állami nászajándék. Vagyis az első házasoknak járó kedvezmény a családi kedvezménnyel együtt igénybe vehető már az adóelőlegből is – írta tudósításában a távirati iroda. A kisvállalati adó (kiva) választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégek több mint nyolcvan százaléka jobban járna. Jövőre az arány még tovább javulhat. A kormány támogatja a gyors növekedésű középvállalkozásokat is, ezért duplájára emeli a már „kivázó” cégeknél a kiva- alanyiság megszűnését eredményező értékhatárt. A belépési értékhatár továbbra is ötszázmillió forint marad, azonban mindaddig a kivában maradhat a cég, amíg el nem éri az egymilliárd forintos mérlegfőösszeget. A szaktárca közölte: a köztehercsökkentés mellett egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai is. Jövőre senkinek nem kell a kamatjövedelem után hatszázalékos ehót fizetnie. Az eddig a különböző jövedelmeket terhelő, öt kulcsot (6, 14, 15, 20 és 27 százalék) tartalmazó rendszer kétkulcsossá válik, csak a 14 százalékos és a 27 százalékos mérték marad fenn.
Adókedvezmény segíti a startup cégekbe fektető vállalkozásokat, amivel mintegy negyven-hatvan milliárd forintnyi tőkéhez juthatnak a kezdő innovatív vállalkozások. A kedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehet igénybe venni, évente húszmillió forintig. Piaci szereplők kérésére az étel- és italautomaták úgynevezett automata felügyeleti egység (AFE) nélkül még 2017. június 29-ig üzemeltethetők. Szintén piaci igényeknek megfelelve az új jövedékiadó-törvény főbb rendelkezései 2017. április 1-jén lépnek hatályba. Jövőre a törvényjavaslat szerint a vendéglátóhelyeken az élőzene-szolgáltatás költségként, ráfordításként elszámolt díja után adókedvezményt lehet igénybe venni, amelynek mértéke az adóévben elszámolt ellenérték általános forgalmi adó nélkül számított összegének legfeljebb ötven százaléka.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el jövőre a személyi jövedelemadó-bevallásukat (szja) azoknak, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást vagy ezt a munkáltató nem vállalta. Így 2017-től már majdnem négymillió állampolgárt „szabadíthat meg” az adóhivatal az szja-bevallás kötelezettségétől. Az adóbevallási tervezetet a NAV az adóévet követő év március 15-ig közzéteszi az ügyfélkapu használatával egy erre a célra létrehozott elektronikus felületen. A tárca azt is közölte, hogy az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatalává válik a NAV azzal, hogy azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel. Jövőre debütál az adóhivatal új szolgáltatása, a támogató eljárás, amelynek lényege, hogy a NAV nem ellenőriz, nem szankciónál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöbölése érdekében.