Gazdaság
Csökken az elvándorlás a bérnövekedés hatására
A két számjegyű emelkedés pozitívumai főleg a kereskedelemben és az állami cégeknél érezhetők, a munkaerőhiány pedig Szlovákiát és Csehországot is ugyanúgy sújtja
A nyugat-európai elszívóhatás ellenére egész Európában jellemző a munkaerőhiány. Azzal együtt, hogy a kelet-közép-európai országokból a legtöbben Nagy-Britanniában és Németországban próbálnak munkát találni, a két országban együttesen csaknem kétmillió a betöltetlen állások száma. A szigetországban csaknem 810 ezer, Németországban 1,1 millió állás betöltetlen. Ebből adódóan kérdéses, hogy mi lesz Nagy-Britanniában a Brexit után, amikor is várhatóan szigorodnak a munkavállalási feltételek. Azzal együtt, hogy 2010 óta a kormányt leginkább az elvándorlás miatt éri bírálat, a térség más országaiban sem jobb a helyzet. Lengyelország európai uniós csatlakozása óta három és fél millióan hagyták el az országot munkavállalási céllal. A lengyelek úgymond szerencséje, hogy Ukrajnából tudták pótolni részlegesen az „elvándorolt” munkaerőt. Ahogy a napokban a Takarékbank háttérbeszélgetésén elhangzott, ez részint azért következhetett be, mert Lengyelországban hatszoros az átlagfizetés az ukrajnaihoz képest.
Romániából hasonló nagyságrenben vándorolt el a munkaerő, mint Lengyelországból, ami azért is kedvezőtlen az ottani gazdaság számára, mivel leginkább a beruházásoknak köszönhetően élénk a növekedés. Romániában annyira krónikus a munkaerőhiány, hogy bizonyos ágazatokban nepáli vendégmunkások pótolják a munkaerőt. Bár nem ennyire rossz a helyzet, de azért a szomszédos Szlovákiában és Csehországban is jelentős a betöltetlen álláshelyek száma: konkrétan Szlovákiában 70 ezer, míg Csehországban 240 ezer. Ebből a szempontból Szlovéniában a legkedvezőbb a helyzet, olyannyira, hogy ott már pozitív a migráció. Igaz, ez sem véletlen, hiszen délnyugati szomszédunknál 1100 euróhoz közeli a nettó átlagbér.
Nálunk a bérrobbanás hatására sokat javult a helyzet az elmúlt három évben. Ugyan a nettó kétszázezer forintos hazai átlagkereset még messzi van a szlovéntól, bizonyos ágazatokban sokan térnek vissza Nyugat Európából. Így például az építőiparban képzett szakmunkás nettó 350-400 ezer forintos fizetés alatt nem is vállal munkát.
A kétszámjegyű bérnövekedésnek köszönhetően sokat javultak a fizetések a kereskedelemben, továbbá az állami vállalatoknál. Így például sokat emelkedtek a bérek a MÁV-nál és a közlekedési vállalatoknál. A mozdonyvezetők átlagbére a legutolsó felmérés szerint bruttó 550 ezer forint, míg tavaly például 430 ezer forint volt. Ugyanígy a Budapesti Közlekedési Központnál négyszázezer forintért hirdetnek autóbuszvezetői állást. A Takarékbank elemzői szerint nettó 1100-1200 euró körüli az a bérszint, amikor nincs értelme külföldön munkát vállalni.