Gazdaság

Családsegítő önkéntesek

Gyakran jól jöhet a civil szervezetek segítsége

A fizikai otthonteremtés mellett szeretetteli lelki otthont is építenek a családok, s annak megteremtésében a civil szervezetek többet segíthetnek, mint az állam – mondta tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

novak
Novák Katalin (Fotó: Hegedüs Róbert)

Novák Katalin az idén tizenöt éves Otthon Segítünk Alapítvány Disputa a családról című rendezvényét nyitotta meg. Az alapítvány országos segítőszolgálat, amelyben képzett önkéntesek ingyen segítenek a családoknak az otthonukban, például a gyermekfelügyeletben vagy a házimunkában, azzal a céllal, hogy megerősítsék a szülőket szülői szerepükben. Az elmúlt tizenöt évben több mint ezer önkéntesük mintegy kétezer családnak segített – közölte a távirati iroda.

Novák Katalin elmondta: a kormány 2012-ben alkotta meg a nemzeti önkéntesstratégiát. Emellett önkéntes módszertani központot is létrehozott, amely összegyűjti az önkéntes munkához szükséges alaptudást, koordinálja az önkénteseket, iránymutatást ad, információt nyújt. Tavaly nyáron pedig elindította az államtitkárság az onkentes.gov.hu oldalt, amelyen egymásra találhatnak az önkéntes munkát kínálók és keresők. A kötelező iskolai közösségi szolgálatról úgy fogalmazott, ez az önkéntesség előszobája lehet, segíthet a fiataloknak abban, hogy olyan tudatos felnőttekké váljanak, akik szívesen segítenek önként másoknak. Az alapítvány konferen­ciáján szó esik egyebek mellett a családon belüli kommunikációról, a biztonságos gyermekvállalásról, a család intézményének átalakulásáról, valamint az egészségtudatos életről.