Gazdaság
Cél a hatékonyságjavítás
Euró-százmilliókhoz juthatnak a magyar kis- és középvállalkozások a piacinál kedvezőbb kamatkondíciók mellett, az Eximbank folyósítja a kölcsönt

(Fotó: Ficsor Márton)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) a munkahelyteremtés előmozdítására és a versenyképesség javítására négyszázmilló eurós (124 milliárd forint) hitelt nyújt a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) részére. Az Eximbank és partner kereskedelmi bankjai kedvező feltételekkel folyósítják az EIB hitelkeretéből származó pénzeszközöket a magyar kis- és középvállalkozások számára. „A magyar gazdaság 2010 óta elkezdett növekedni, ezt érzik a hitelminősítő szervezetek is” - mondta lapunknak Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója. Hozzáfűzte: a kkv-szektorban is egyre több beruházás történik, ahogy nő a GDP, úgy növekszik a vállalkozások száma a hazai és az exportpiacon is. „Azt látom, hogy amikor a bankok átlag kamatszintje másfél százalék alatt van a kkv-szektorban, az egy bizalmi jel.” Urbán Zoltán kiemelte: az elmúlt évek együttműködésének köszönhetően 362 vállalat jutott kedvezményes EIB-forráshoz, a finanszírozott vállalatok foglalkoztatotti létszáma pedig eléri a 62 ezer főt. Tavaly az Eximbank a hasonló hiteleket 0,1 százalékkal nyújtotta a kereskedelmi bankoknak, amelyek 2016-ban átlagosan 1,5 százalékos kamattal folyósították tovább a vállalkozásoknak, a kölcsönök futamideje kettőtől tizenöt évig terjedt. Jelezte: a 2017-2021-re szóló stratégiai tervvel összhangban az Eximbank erősíti a kkv-k finanszírozását.
Vazil Hudák, az EIB alelnöke közölte, hogy a kis- és közepes vállalatok az európai növekedés, foglalkoztatás és innováció hajtóerejét képezik. Ezek a cégek az Európai Unióban található vállalkozások kilencven százalékát teszik ki, és az aktív munkaerő kétharmadát foglalkoztatják. Hozzátette: örülnek annak, hogy együttműködhetnek az Eximbankkal, mivel hozzá tudnak járulni a regionális fejlődéshez, továbbá a magyar kisvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növeléséhez. Az EIB 1990-ben nyújtott először támogatást a magyar gazdaság részére, és azóta csaknem húszmilliárd euró hitelt nyújtott. A pénzintézet alelnöke megjegyezte: az EIB magyarországi beruházásai tavaly csaknem hétszázmillió eurót tettek ki, és hitelnyújtásának több mint negyven százalékát a kisvállalkozások kapták, míg a pénzintézet forrásainak harminc százaléka a környezetvédelmi projekteket, tizennégy százaléka az infrastrukturális fejlesztéseket és tizenkét százaléka az innovációt támogatta.