Gazdaság
Cél a fenntarthatóság
A Balaton esetében kiemelt szerepet kaphat az egészségturizmus fejlesztése

Kövér László (középen) szerint tudatformálásra van szükség (Fotó: Hegedüs Róbert)
A fenntartható fejlődésről nem a politikusokat kell meggyőzni, hanem a lakosságot – közölte tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) idei negyedik ülésén a Parlamentben. Demokratikus szisztémában nem lehet azt mondani az embereknek, hogy most rosszabb lesz azért, hogy ötven év múlva se pusztuljon el a Föld. A jövő nem érdekel senkit, csak a jelen. Tudatformálásra lenne szükség – fűzte hozzá Kövér László. Az Országgyűlés elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, azt nem lehet elvárni egyik kormánytól sem, hogy az életszínvonal csökkentésére építse a programját.
A 2007-ben létrehozott, harminckét tagú NFFT-ben képviselettel rendelkeznek gazdasági érdekképviseleti szervezetek, a szakszervezetek, az egyházak, a tudomány és felsőoktatás intézményei, a nemzetiségek, a parlamenti frakciók és a kormány is. A fenntartható fejlődés a tanács álláspontja szerint négy alappilléren nyugszik: a humán, a társadalmi, a gazdasági és a természeti erőforrásaink mennyiségi és minőségi megóvását, fenntartását jelenti, e tőkeformák felélése a jövő lehetőségeit szűkítené. A tanács napirendje között szerepelt tegnap az állásfoglalás jóváhagyása a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségre (TTIP) vonatkozó nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatban, illetve a tagok megvitatták a Balaton-térség fejlesztésének lehetőségeit. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti tárgyalásokon a legnagyobb probléma a mezőgazdaság területén adódik, itt nem közelednek az álláspontok.
A Balaton fejlesztéséről múlt hónapban elfogadott kormányhatározat szerint 2020-ig kettőszáznyolcvannyolcmilliárd forint uniós és 24,5 milliárd forint hazai forrást lehet elkölteni. Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a pályázati kiírásokat most szervezik, jövő nyárig megjelennek a pályázatok, 2017 decemberéig pedig le kell kötni az Európai Uniós forrásokat. Ugyan még nincs nevesített programként elfogadva, de a nyári szezon kiterjesztésének az érdekében az egészségturizmus fejlesztése szerepel a középpontban. Emellett egy élménypark jönne létre. Ha a beruházás megvalósul, Sávoly, Siófok vagy Veszprém környéke az esélyes helyszín.