Gazdaság
Budapest a légi áruszállítás központja lehet
A kormány szeretné elérni, hogy Magyarország legyen az Ázsiából Európába irányuló vasúti, vízi és légi áruszállítás kapuja – közölte tegnap Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, amikor megnyitotta a nemzetközi légi áruszállítási (cargo) iparág felsővezetőinek konferenciáját. A Magyarországon megtelepedni, itt beruházni kívánó vállalatok kellemes, pénzügyileg stabil környezetet találnak – mondta a távirati iroda szerint az államtitkár, felidézve, hogy a londoni Financial Times egyik kiadványának – az fDi Magazinnak – a ranglistáján Budapest a legvonzóbb működőtőke-befektetési célpont a 2014-15-ös üzleti évben Kelet-Közép-Európában. Szabó László megjegyezte, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) nagyon szakszerűen működteti a Liszt Ferenc-repülőteret, és fontos partnere a kormánynak. A repülőtéren harminchat légicég van jelen, évi kilencvenkétezer tonna árut szállítanak légi úton, és ez a volumen nő. A konferenciát szervező BA vezetése szerint a cargoiparágé az egyik legpontosabb gazdasági mutató, a világszerte légi úton szállított áruk mennyiségére a piac legapróbb változásai is hatással vannak. A szállított mennyiségek 2014-ben Európában és Észak-Amerikában is emelkednek. „Nagy öröm számunkra, hogy a légiáru-szállítási iparág rangos eseményét sikerült Budapestre hoznunk” – nyilatkozta René Droese, a BA ingatlangazdálkodási igazgatója, aki a cargofejlesztésekért is felelős. Hozzátette, fejlett elektronikai és gyógyszeriparával Magyarország természetes központ lehet a légitársaságok számára. A BA közölte: központi elhelyezkedésével Budapest a cargofejlesztések ideális helyszíne. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren bőségesen állnak rendelkezésre fejlesztési területek.