Gazdaság
Bróker Marcsira vallhatnak a tanúk
Folytatódik a Kun-Mediátor-ügy tárgyalása
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2017. június 9-én 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, két rendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a vádlottal szemben, aki a vádirat szerint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként, az ügyfeleit tévedésbe ejtve, a cég tizenöt éves működése alatt összesen tizenkétmilliárd forintot meghaladó kárt okozott. A törvényszék a bírósági eljárás megalapozott és minél időszerűbb lefolytatása érdekében 2017. július 26-án előkészítő ülést tartott.
A tavaly november 6-i első tárgyalási napon a vádirat ismertetésére, a vádlott kihallgatására és a vádlott családtagjainak tanúkénti kihallgatására került sor. November 9-én a második és november 13-án a harmadik tárgyalási napon pedig a bíróság az egykori Kun-Mediátor Kft. alkalmazottait hallgatta ki tanúként, és megkezdte a sértettek tanúkénti kihallgatását. Az ügy tárgyalása december 21-én további hat sértetti tanú kihallgatásával folytatódott.
A vádlott az eljárás ezen szakaszáig nem tett vallomást, ártatlannak vallja magát. Álláspontja szerint a vád torzított adatokon alapul. Az eljárás ezen szakaszáig húsz tanú kihallgatása történt meg. Az ügy tárgyalása január 18-án, majd 22-én további hat-hat sértetti tanú kihallgatásával folytatódik.