Gazdaság
Bővülő kerékpárút-hálózat
Az újabb vonalak mellett a már engedélyezettek is elkészülnek
Kerékpárutak építésére 3,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, a mostani kormánydöntés alapján beindulhat a már engedéllyel rendelkező kerékpárutak kivitelezése – jelentette be Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa tegnap.
A Magyar Közút a karbantartási feladatokra a tavalyi költségvetésből kétmilliárd forint többletforrást kapott, ebből 531 millió forint a géppark bővítéséhez használható fel. Az idei költségvetésből pedig további egymilliárd forint jut a kerékpárutak üzemeltetésére, ezzel a magyarországi hálózat karbantartására már hárommilliárd forintot fordíthatnak – mondta. Számos önkormányzat rendelkezett meglévő, engedélyezett fejlesztési tervekkel, így 11 szakaszon mintegy 67,5 kilométernyi új kerékpárút készül el. Hajdú-Bihar megyében, Debrecen–Látóképi-tó között, Komárom-Esztergom megyében, az Esztergom és Esztergom-kertváros közötti szakaszon, valamint Tata–Baj között épül új kerékpárút. Heves megyében két hiányzó szakasz készülhet el, Hatvan–Apc és Eger–Egerszalók között, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy, a Tiszatelek–Dombrád közötti – írta az MTI.
Pest megyében az Eurovelo 6 hálózathoz csatlakozó, Pomáz–Szentendre közötti épülhet, a fóti, ipolydamásdi szakaszok engedélyezése folyamatban van, a Ráckeve–Szigetbecse–Makád szakaszon 12,4 kilométer hosszan az árvízvédelmi töltés koronáján lesz új út – sorolta a kormánybiztos. Közölte azt is, hogy a tavalyi kormányhatározat háromszázmillió forint támogatást biztosít az engedélyezési szintű kerékpárúttervek elkészítésére, mivel hosszú távon kiszámítható módon a tervezésnek két évvel meg kell előznie a kivitelezést a költséghatékonyság érdekében.