Gazdaság
Bővítik tevékenységüket a német cégek
A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint a gazdasági kapcsolatok a közelmúltban intenzíven fejlődtek

– Emelkedhetnek-e az idén a Magyarországon működő nemzetközi cégeknél a bérek?
– Őszi felmérésünkben az itt működő német és más nemzetközi vállalatok arról számoltak be, hogy átlagosan hat-hat és fél százalékkal tervezik emelni a béreket 2018-ban. A jelenlegi trendek alapján úgy véljük, hogy a tényleges emelés ennél egy-két százalékponttal magasabb is lehet.
– Van elég munkaerő hazánkban?
– Sajnos, a tavaly készült felmérésünk óta továbbra sem enyhült a munkaerőhiány, jelenleg ez a vállalatok egyik legégetőbb gondja, nemcsak az iparban, hanem a például a kereskedelemben is.
– Mekkora a verseny a képzett munkaerőért?
– A szakemberhiány növekvő bérnyomást hoz, amely gyakran leginkább a kis- és közepes vállalatok számára okoz gondot. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a bérverseny inkább csak átrendezést hoz a munkaerőpiacon, önmagában nem képes új, pótlólagos munkaerőt teremteni. Ehhez további lépések kellenek, például a képzés vagy újabb inaktív rétegek bevonása terén.
– A DUIHK áprilisban mutatja be a nyilvánosságnak legfrissebb felmérését. Mit lehet erről tudni?
– Az első vállalati felmérésünket már 1994-ben végeztük, azóta rendszeresen vizsgáljuk a külföldi, elsősorban a német befektetők véleményét. Már 2006 óta azonos felmérést kezdeményeztünk a közép- és kelet-európai térség tizenöt más országában, az idén így már tizenharmadik alkalommal nemzetközi, összehasonlító adatok állnak majd rendelkezésre. Az idei évben Magyarországon több mint kétszáz, a térségben mintegy ezerhétszáz vállalatvezető vett részt a közös felmérésben, s ennek köszönhetően ez nemzetközileg is az egyik legfontosabb barométere a térség gazdasági folyamatainak.
– Mit vizsgál a felmérés?
– Egyrészt a magyarországi gazdasági folyamatokról ad számot, azaz a hazai gazdaság helyzetéről, a vállalatok várakozásairól és a foglalkoztatási és beruházási terveiről. Másrészt részletesen elemezzük az üzleti környezetet meghatározó tényezőket, különösen a munkaerőpiaci helyzetet, valamint a gazdaságpolitikai kereteket, többek között az adózás, a közigazgatás és a jogbiztonság terén. A ismereteink alapján a válaszok tükrözik a nemzetközi gazdasági folyamatokat is. Így például jól látszott a kutatás eredményében a 2008–2009-es válság negatív hatása is. A korábbi felmérésekben viszont azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt időszakban fokozatosan javuló körülményekről számolnak be a cégek, amelyek főként az üzleti környezetet veszik alapul döntéseiknél.
– Milyen Magyarország gazdasági megítélése Németország szerint?
– A magyar–német gazdasági kapcsolatok az elmúlt években nagyon dinamikusan fejlődtek, a kétoldalú árucsere értéke tavaly először haladta meg az ötvenmilliárd eurót – ez mintegy tizenhatezermilliárd forint, ami hatalmas összeg. A már itt működő német vállalatok közül sok bővíti tevékenységét, ami arra utal, hogy megfelelőnek tartja a magyarországi üzleti feltételeket.