Gazdaság
Bőven elegendő a biztosítási alap vagyona
2014. október 15-én az OBA bruttó likvid (pénzügyileg mozgósítható) vagyona az év eleji kezdőállományról a díj- és hozambevételek, valamint felszámolási megtérüléseknek köszönhetően 114 milliárd 130 millió forintra nőtt, a bajbajutott takarékszövetkezeti betétesek kártalanítására (a TakarékBank térítésével mérsékelve) mintegy hetvenhétmilliárd forintot fizetett ki, így az idei három kártalanítás után is 37 milliárd 187 millió forint maradt az alap kasszájában.
A szóvivő szerint a félreértések részben abból adódhattak, hogy az év eleji, január elsejei nyitó vagyon valójában 91 milliárd 892 millió forintot tett ki. Az év közi pénzügyi bevételek azonban meghaladták a
22 milliárd 237 millió forintot, ráadásul az egyes bajba jutott vagy „bezárásra kötelezett” takarékszövetkezetek esetében a TakarékBank jelentős összeget, több mint tizenkétmilliárd forintot térített meg a betétbiztosítási alapnak.
Az OBA-nak húsz munkanap alatt kell kifizetnie az egyértelmű jogosultsággal rendelkező betéteseket a hitelintézetek bajba jutása esetén.