Gazdaság

Biztonságosak a nukleáris létesítmények

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) az első fél évben dönt a paksi atomerőmű új blokkjainak telephelyengedélyéről. A meglévő négy közül pedig a negyedikre is megadhatja az üzemidő-hosszabbítási engedélyt.

Az OAH által felügyelt, atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly – közölte tegnap Fichtinger Gyula főigazgató. Mint azt a távirati iroda beszámolója szerint elmondta, összesen huszonnyolc, biztonsággal kapcsolatos eseményt jelentettek 2016-ban, de a hétfokozatú nemzetközi eseményskála alapján ezek mindegyike a legenyhébb, skála alatti besorolást kapta. Fichtinger Gyula főigazgató hangsúlyozta: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által delegált szakemberek, illetve uniós szakértők folyamatosan vizsgálják, egyebek mellett, a hazai nukleáris biztonságot. Magyarország alapvetően megfelel a nemzetközi követelményeknek és ajánlásoknak.

Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes közölte: az OAH várhatóan az idén, az első fél évben dönt a paksi atomerőmű új blokkjainak telephelyengedélyéről. A működő négy paksi blokk közül kettőnél már korábban engedélyezték az üzemidő hosszabbítását, tavaly a hivatal kiadta a harmadik blokk további húszéves üzemeltetését lehetővé tevő engedélyt, a negyedik blokk üzemidő-hosszabbítására vonatkozó tavaly decemberben beadott kérelemről pedig az idei év végéig dönt a hivatal. Vincze Árpád főosztályvezető jelezte: folyamatosan értékelik a hazai nukleáris létesítmények terrorfenyegetettségét.