Gazdaság

Biztonságosabb új átjárók

Döntően európai uniós támogatásból fejlesztenek

Újabb közlekedésbiztonsági fejlesztések kezdődnek a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vonalhálózatán, ezek összköltsége 2,325 milliárd forint.

A kormány az országos vasúthálózaton ilyen jellegű beruházásokra húszmilliárd forintot szán 2017-ig – közölte tegnap Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Sopronban. A program leginkább arra irányul, hogy a vasúti átjárókban kicserélik a fénysorompókat, illetve ezeket bizonyos helyszíneken a fél úttestet lezáró csapórudakkal egészítik ki.

A beruházás első részét a GYSEV 2014 őszén zárta le, erre a programra 770 millió forintot költött – mondta tegnap Kövesdi Szilárd vezérigazgató.

Hangsúlyozta: az első ütemben korszerűsített átjárókban 2013 óta nem történt halálos baleset. Országos szinten 2012 és 2017 között 33 milliárd forintot költ a kormány a GYSEV-vel és a MÁV-val együttműködve a vonatközlekedés biztonságára. Ezek a projektek döntően európai uniós támogatással valósulnak meg.