Gazdaság

Beruháznak a hazai cégek

Leginkább saját forrásból finanszírozzák fejlesztéseiket a vállalkozók

A kis- és középvállalkozások ötöde tervez beruházást a következő egy évben, a legnagyobb beruházók pedig az agrárvállalkozások lesznek.

Az elkövetkezendő 12 hónapban a cégek leggyakrabban harmincmillió, átlagosan 109 millió forintot költenek beruházásra a tavalyi 102 millió forint után. A válaszadók nyolcvan százaléka négy és 230 millió forint közötti értékben tervez beruházást – derült ki a Budapest Bank reprezentatív kutatásából, amit a cég megbízásából a GfK Hungária készített. A kisebb összegű ráfordításokat főleg elhasználódott berendezés miatt tervezik, míg a nagy értékű, százmillió forint feletti beruházások mögött jellemzően a kapacitásbővítés áll.

A beruházó vállalkozások 48 százaléka gép- vagy berendezés beszerzésébe fogna, amit továbbra is a gépjárművek, haszonjárművek beszerzése, az ingatlanépítés és felújítás, valamint az informatikai eszközök vásárlása követ – adta hírül a távirati iroda. A kutatás szerint a beruházásokat a vállalatok hatvan százalékban saját forrásból finanszírozzák, 22 százalékuk valósítaná meg banki forrásból, az európai uniós támogatások felhasználásának aránya pedig nyolcról 11 százalékra nőtt.

A tavalyi beruházási láz Nyugat-Magyarországon – ahol húsz százalék a beruházók aránya – alábbhagyni látszik, a kelet-magyarországi régióban ez továbbra is 28 százalék. A felmérésből kiderült, a legtöbb beruházást – a tavalyi évhez hasonlóan – a mezőgazdasági cégek tervezik.