Gazdaság
Az országhatárokig érhet el valamennyi magyar autópálya
Kelet, nyugat, észak és dél felé egyaránt zajlanak a gyorsforgalmiút-építések, emellett fontos utak kivitelezésének az előkészítése kezdődött el

A kormányhatározatnak megfelelően épülnek az autópályák a határokig. A tervek szerint 2022-ig 1500 milliárd forintot költhetnek az országban új autópályák, illetve autóutak építésére, és ezek nagy részét a megyei jogú városok és az országhatárok irányába épülő 2x2 sávos utak teszik ki. Megírtuk, jelenleg összesen 246 kilométeren 572 milliárd forintos költségvetésű 2x2 sávos út építése és előkészítése zajlik a megyei jogú városok irányába. Az országhatárokig – ebben benne foglaltatik az M85-ös is – 221 kilométer hosszan tartanak a munkálatok, összességében 545 milliárd forint értékben. Az országhatárokig épülő sztrádák hossza és értéke is hasonló nagyságrendű. Közös jellemzőjük – az M85-ös kivételével –, hogy az építkezéseket az Európai Unió is támogatja a magyar állam mellett.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. tájékoztatása szerint a legnagyobb költségvetésű épülő út az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza. A három szakaszban épülő 56 kilométer hosszú autópálya költségvetése 183 milliárd forint, legalábbis erre kötöttek kivitelezői szerződést a vállalkozókkal tavaly decemberben. A kiviteli tervek készítését mindhárom vállalkozó megkezdte, a forgalomba helyezés 2021 harmadik negyedévében várható. A Tornyosnémeti–országhatár közötti 1,7 kilométer hosszú szakasz tavaly decemberben készült el. Az új út átadását követően autópályán lehet eljutni Budapestről Kassáig. Az M85-ös Csorna és Sopron között épül – mint azt már közöltük –, a négy, összességében 57,4 kilométer hosszú szakasz építése 171 milliárd forintba kerül. Az átadás tervezett időpontja 2020 decembere.
A Berettyóújfalu és Nagykereki közötti M4-es autópálya két szakaszban épül, összességében harminc kilométeren és 98 milliárd forintért. A NIF tájékoztatása szerint az első ütem készültségi szintje Berettyóújfalu és a 47. számú főút között 55 százalékos, az ideiglenes forgalomba helyezés az idei negyedik negyedévben várható. A második ütem az országhatárig tízszázalékos készültségi szintű, ez a szakasz 2020 első negyedévében készül el. Szintén megkezdődött az M8-as autóút építése Körmend és Rábafüzes között, bár ez 2x1 sávos formában lesz kialakítva. Az új M8-as szakasz 29 kilométer hosszú, és a NIF 61,77 milliárd forintos szerződést kötött a vállalkozóval. A vállalkozó a kivitelezési munkákat – geodéziai kitűzési és alapponthálózat-létesítési munkák, lőszermentesítés, területrendezés – megkezdte, az ideiglenes forgalomba helyezés 2021 első negyedévében lesz a tervek szerint.
Az építkezések mellett zajlik az M15-ös és az M70-es autóutak bővítése, azaz 2x2 sávosra történő átépítése. Az M15 autóút Rajka és M1-es közötti szakaszára a kiviteli tervek készítése folyamatban van, a 14,5 kilométer hosszú út átépítésére 19,5 milliárd forint költségvetési és uniós pénz jut. Az ideiglenes forgalomba helyezés 2020 első negyedévében várható. Az M70-esen a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszon 12,6 kilométernyi út bővül 2x2 sávossá, összességében 16,71 milliárd forintból. A NIF tájékoztatása szerint a kiviteli terv készítése itt is folyamatban van, és az idei negyedik negyedévben lesz a forgalomba helyezésük.
Ezzel együtt több, határokig épülő autópálya előkészítése van folyamatban, így az M6-os, az M60-as, az M34-es, az M3-as és az M49-es utaké. Az M60-as, Pécs és Barcs között építendő autópálya előkészítése mellett az M6 Bóly és Ivándárda–országhatár közötti út esetében is megkezdődtek az ilyen jellegű munkák. A tervezésre vonatkozó engedélyezési és kiviteli terv készítésére irányuló közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult. A tervezési feladatok jelenleg folyamatban vannak, a tervező az engedélyezési terveket elkészítette, a végleges változat júniusban lett beadva az érdekelt hatósághoz. A kiviteli tervek elkészítésére az építési engedély kiadását követően kerül sor – tudatta a NIF. Az új M6-os 20,5 kilométer hosszú szakasza Babarc, Szajk, Nagynyárád, Bóly, Töttös, Lippó és Ivándárda településeket elkerülve épül, négy külön szintű csomóponttal. A villányi csomópont megvalósítását a projekt tartalmazza. A szakaszon kettő völgyhíd, szintén kettő tengelysúlymérő-állomás és egy mérnökségi telep épül.
Az M3-as Vásárosnaménytól két irányba épül a tervek szerint. Egyrészt az M34-es Vásárosnamény és Záhony közötti szakasz, illetve az M3-as gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Beregdaróc (országhatár) közötti 2x1 sávos autópályává fejleszthető út kiépítésének az előkészítése. Épül még egy új autópályaszakasz Románia irányába is, megkezdődött az M49-esnek az M3-as autópálya és az országhatár közötti kapcsolat fejlesztésének az előkészítése.