Gazdaság

Az iparban is szükség van a digitalizáció erősödésére

Területi bontást tekintve júniusban minden régióban emelkedett a termelés az előző év azonos időszakához képest, tizenegy feldolgozóipari ágazatban is növekedést mértek

Továbbra is dinamikusan növekszik a magyar ipar, júniusban elsősorban az elektronikai ipar emelkedett ki. Valamennyi régióban növekedett a termelés, a feszes munkaerőpiac viszont kezdi behatárolni a lehetőségeket.

ipar
(Fotó: Katona László)

Az ipar kiemelkedő növekedése az év hátralevő részében is fennmaradhat – közölte tegnap Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1-en az ipari termelés adataira rea­gálva. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap tette közzé második becslését a júniusi ipari teremlésről, amely szerint a kibocsátás 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi, alig 0,4 százalékos emelkedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent. Az első félévben 3,5 százalékkal volt nagyobb a változatlan áron számolt ipari kibocsátás, mint az előző év azonos időszakában. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az elektronikai ipar 6,6 százalékkal nőtt, ezen belül a híradástechnikai eszközök gyártása 44 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest. Elmondta azt is, hogy júniusban az egy évvel korábbihoz képest meghaladta a tíz százalékot a gumiipar és a hozzá kapcsolódó vegyipar teljesítménye, valamint a villamosberendezések gyártása. Emellett példás volt mind a faipar, mind a gyógyszeripar növekedése is. Arról is beszélt, hogy a gumiipar és a vegyipar teljesítménye az első hat hónap értékei alapján kiegyensúlyozott. A gépipar termelése viszont júniusban ötödik hónapja csökkent, 15,1 százalékkal, a villamos berendezések gyártása viszont 14,7 százalékkal emelkedett. Az idei növekedési várakozásokat az új megrendelések 12,5 százalékos emelkedése, a kapacitás bővülésére, valamint a menedzser- és beszerzési bizalmi-indexek támasztják alá – hangsúlyozta Pomázi Gyula.

Az ITM tegnapi közleményében azt emelte ki, hogy a feldolgozóipar 13 ágazatából tizenegyben mértek növekedést. Területi bontást tekintve júniusban minden régióban emelkedett az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. Míg júniusban Észak-Magyarország kibocsátása nőtt a legnagyobb mértékben, éves teljesítményt tekintve a Dél-Dunántúl és Közép-Magyarország teljesítménye emelhető ki. Az ipar 2017-es bővülése, illetve az elmúlt időszakban bejelentett jelentős, főként a járműiparhoz köthető beruházások középtávon növelik a termelőkapacitásokat, míg a feszes munkaerőpiac lassíthatja azt. Ezek a változások is arra késztethetik a vállalkozásokat a szakminisztérium szerint, hogy nyissanak a magasabb fokon automatizált és digitalizált technológiák irányába, amely megoldást jelenthet a munkaerőkorlátokra.