Gazdaság
Az erősödő kereskedelemben élénkülés volt a légiáru- és légiutas-forgalomban
Repülés
A montreáli székhelyű, több mint kétszáz légitársaságot magában foglaló kereskedelmi szervezet által a távirati irodához eljuttatott közlemény szerint az év első hat hónapjában 10,4 százalékkal nőtt az árutonna-kilométerben mért forgalom, 2010 óta nem volt példa ekkora mértékű bővülésre. A jó teljesítmény hátterében az erősödő világkereskedelem áll, az exportmegrendelések hatéves csúcson vannak, ugyanakkor egyes elemzések szerint a csúcsot már elérték, és lassú visszaesés következhet. A harmadik negyedévben a légi áruforgalom nyolc százalékkal erősödhet az előző évihez képest. Az utasforgalmban az első fél évben 7,9 százalékkal nőtt az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény a 2016 első félévihez viszonyítva, 12 éve nem volt ilyen nagy a bővülési ütem és az alacsony plusz kapacitások miatt a járatok kihasználtsága is rekordmagasra, 80,7 százalékra emelkedett. A fellendülő gazdaság mellett az utazást az alacsonyabb jegyárak is ösztönözték. Ugyanakkor a költségek emelkedése megállíthatja a jegyárak csökkenését, de 2017-re ennek ellenére is a globális trend feletti bővülés várható.