Gazdaság

Az autóhitelesek dönthetnek a forintosításról

Nincs teendőjük azoknak az autóhiteles ügyfeleknek, akik elfogadják devizahitelük forintosítását – mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője az M1-en tegnap annak kapcsán, hogy az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek, illetve fogyasztói hitelek forintosításáról.

A még élő szerződéssel rendelkező fogyasztók december 15-ig kapják meg azt az elszámolási értesítőt, amely megmutatja a jelenlegi, valamint a forintosítást követő helyzetüket. Január 15-ig kapják kézhez az értesítőt azok, akiknek követeléskezelőnél lévő szerződésük van – ismertette a szóvivő.

Az autóhitelek, valamint a személyi kölcsönök forintosítása mintegy kétszázezer ügyfelet érint. Az ügyfeleknek egy hónapjuk van arra, hogy eldöntsék, kérik-e a forintosítást vagy nem. Binder István szerint döntő többségük látni fogja, hogy a lehetőség kedvező.

A szóvivő megerősítette, mintegy 10–11 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést jelent a rögzített árfolyam, ami megegyezik az ingatlanokra felvett devizahitelek forintosítási árfolyamával.