Gazdaság
Az állásbővüléssel együtt emelkedik a kiskereskedelem
Éves átlagban öt százalék körüli a növekedés
Már több mint három éve, 37 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelem, az év egészét tekintve a forgalom volumene 4,9 százalékkal nőtt a tavaly január–júliusi időszakhoz képest – hangsúlyozta tegnap Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuá- lis csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva. A hivatal jelentése szerint júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,7, naptárhatástól megtisztítva 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az emelkedésben nagy szerepe van egyebek mellett a 2010 óta folyamatosan növekvő foglalkoztatottságnak, a mérsékelt inflációnak és a személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkentésének – mondta. Hozzátette: a mérsékelt infláció révén a reálbérek is emelkednek, ami szintén a kereslet élénkülését segíti. Ha az eddig tapasztalható tendencia továbbra is megmarad, és hónapról hónapra bővül a foglalkoztatottak köre, folytatódik a béremelés, akkor van rá esély, hogy a kiskereskedelmi forgalom bővülése az év végéig és jövőre is kitart.
A júliusi növekedés jelentős lassulás az azt megelőző hónap 5,7 százalékos változásához képest. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője lapunkkal az közölte, hogy a lassulást részben az egy évvel ezelőtti bázis jelentős felfelé módosítása, részben pedig az okozhatta, hogy az előző évekhez képest többen nyaralhattak. Az év során visszatérhet a kiskereskedelmi forgalom növekedése az előző hónapokban látott ütemhez a reálbérek jelentős növekedése és a foglalkoztatás emelkedése miatt, így éves átlagban öt százalék közeli növekedésre lehet számítani.
Erősödő forgalom az euróövezetben is
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom júliusban az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten egyaránt. Az Eurostat tegnap azt közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában 1,1 százalékkal bővült a volumen júliusban az előző hónaphoz viszonyítva, amikor 0,1 százalékos csökkenést jegyeztek fel – számolt be erről a távirati iroda. A 28 tagú unióban egyszázalékos forgalomemelkedés volt júliusban a júniusi 0,2 százalékos csökkenést követően.