Gazdaság
Az akcióterv kidolgozása a következő fontos lépés
A tizenkét kulcsterületet lefedő 330 pontos jegybanki program célja a gazdaság sikeres felzárkózásának támogatása a növekedési tartalékok mozgósításával

A bérek növelése és az egykulcsos személyi jövedelemadó sarkalatos pontok (Fotó: Katona László)
A tizenkét kulcsterületet lefedő program célja a magyar gazdaság sikeres felzárkózásának támogatása az ország erőforrásaiban rejlő növekedési tartalékok mozgósításával. Ennek legfontosabb forrása a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások termelékenységének javulása, versenyképességének fejlődése, amit a bankrendszer hatékonyságának javulása és az alternatív finanszírozási formák (tőzsde és vállalati kötvénypiac) számottevő bővülése támogathat.
Alapvetően ez egy igen hosszú menükártya, ami azt jelenti, hogy minden lépés összessége segít majd abban, hogy nyolcvankilenc százalékos fejlettségi szinten legyünk – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. A pontok bizonyos részei könnyen teljesíthetők, mert csak a szabályozásban kívánnak változtatásokat, de vannak olyan részei is, amelyeknek nagy a költségvetési igényük, ezért nem lehet egyik napról a másikra végrehajtani őket. Ezeknél a pontoknál fontos figyelembe venni a költségvetés fenntarthatóságát, amit a kormány teljes mértékben meg is tesz. Ez a versenyképességi javaslat egy nagyon alapos munka, de idő, amíg gazdasági akcióterv lesz belőle.
A fenntartható gazdasági felzárkózáshoz a magyar gazdaság növekedési ütemének tartósan meg kell haladnia a négy százalékot – szögezi le a javaslat. Emellett évi hét százalék termelékenységnövekedést kell elérni a kis-és középvállalkozások (kkv) szektorában és évente öt százalék nettó reálbér növekedést, továbbá tízezer új exportáló kkv-ra van szükség, a bürokráciát pedig csökkenteni kell, hogy a vállalati adóbevallással töltött idő mérséklődjön. A kutatásfejlesztési (k+f) kiadásokat a GDP két százalékára kell emelni, a munkanélküliségi rátát pedig minden megyében hat százalék alatt kell tartani. A javaslatok között szerepel az energiaimport ötven százalék alá csökkentése és az államadósság hazai kézben tartása. Biztosítani kell, hogy magyar egyetem a top kétszázba kerüljön, támogatni kell, hogy évente legalább száztízezer újszülött jöjjön a világra, és hatvannégy évre nőjön az egészségben várható élettartam. A pontok figyelembe veszik a sikeres nemzetközi tapasztalatokat, de minden esetben az aktuális magyar helyzetértékelésből indulnak ki. Az eredményekhez hosszú távon is biztosítani kell a fejlett országokhoz képest évi, legalább két százalékpontos növekedési többletet, amivel 2030-ra Magyarország elérheti Ausztria fejlettségének akár kilencven százalékát és megduplázódhat a nettó reálkeresetek értéke – hangsúlyozta az MNB. A javaslatok kiterjednek az egészségi állapot javítására, a korszerű tudás megszerzésére és a családalapítás, gyermekvállalás támogatására is. A munkaerőpiacon kiemelten fontosnak nevezték a rejtett tartalékok hatékonyabb kihasználását és felszabadítását, a bérek fenntartható emelését a személyi jövedelemadó csökkentésével együtt, valamint a felnőttképzési és a továbbképzési rendszer erősítését.