Gazdaság
Az agrárkamara vezetése szerint az átlagosnál kisebb hagymatermés várható Magyarországon
Friss magyar áru a piacokon

utóbbinál pedig évente hat-nyolcezer tonna – közölte tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A vöröshagyma-termőterülete az elmúlt időszakban enyhén csökkent, 2018-ban mintegy 1500 hektáron termesztettek vöröshagymát. A növényt jellemzően Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, illetve Hajdú-Bihar, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében termesztik. A fokhagyma termőterülete, amelynek 85 százaléka Csongrád megyében található, enyhén emelkedett, elérte az 1100 hektárt. A Magyarországon termelt vöröshagyma és fokhagyma szeptember elejétől január-februárig képes ellátni a belföldi igényeket. A vöröshagymából ezen felül április és június között érkezik friss magyar áru a piacokra, ami a gazdák augusztusi vetéséből származik. Az éves vöröshagyma fogyasztás egy emberre vetítve nyolc-kilenc kilogramm között, a fokhagymáé pedig 0,8-0,9 kilogramm között mozog. Arról is beszámoltak, hogy mivel ma már a vásárlók a vöröshagymát egész évben friss termékként fogyasztják, ezért jelentős az import mennyisége is. Vöröshagymából majd húszezer tonna az import, ami leginkább Németországból, Hollandiából, Ausztriából és Szlovákiából származik, a fokhagymaimport pedig elsősorban kínai áru, évente 1000-1400 tonna, ami holland és német kereskedők közreműködésével jut be az országba. Vöröshagymából mindössze egy-kétezer tonna kerül külföldre, fokhagymából pedig hat-nyolcszáz tonna az export.