Gazdaság
Az adatvédelem növelése a pénzintézetek legfontosabb feladata az idei évben
Technológiai fejlettség
A válaszadók kétharmadának fontos, hogy szervezete 2020-ra élen járjon a digitális technológiák alkalmazásában. A kiberbiztonsági kockázatok kezelése okozza a legnagyobb kihívást a bankok számára a pénzügyi vezetők nyolcvankilenc százaléka szerint – mutat rá a nemzetközi kutatás. Ezt követi a munkaerő felvétele és megtartása, valamint a tehetségek fejlesztése (nyolcvanhárom százalék). A fenntartható üzleti siker legfontosabb kritériumának tartják a döntéshozók, hogy miként tudják megragadni a gazdasági fellendülésből adódó növekedési lehetőségeket, ezért elsősorban a technológiai fejlettség terén szeretnének előrelépni. A szektorra napjainkban inkább jellemző szabályozáskövető magatartás helyett így innovatív megoldások révén kezdeményeznék a fejlesztéseket. Szemléletváltásuk elsődleges célja, hogy megőrizzék piaci pozíciójukat, mivel jelenleg a válaszadók mindössze ötöde véli úgy, hogy az általa irányított szervezet digitálisan érett, ugyanakkor több mint hatvan százalékuk szeretne változást elérni ezen a területen a következő két éven belül.