Gazdaság
Az MKB cégeit a Kúria is elutasította
„Helytállóan állapította meg a bíróság, hogy a vizsgált időszakokban alkalmazott, a felperest egyoldalú szerződésmódosítással kamat-, költség,- díjemelésre feljogosító általános szerződési feltételek nem feleltek meg a törvényben előírt átláthatóság, egyértelmű és érthető megfogalmazás, egyes rendelkezések tekintetében pedig az arányosság, a tételes meghatározás elvének” – áll a Kúria indoklásában.
Szintén a devizahiteles perekkel kapcsolatos, hogy december 12-re halasztotta tegnap a másodfokú határozat kihirdetését az UCB Ingatlanhitel Zrt. perében a Fővárosi Ítélőtábla. A törvényszék november 4-én hozta meg ítéletét, amelyben részben helyt adott a felperes UCB Ingatlanhitel Zrt. keresetének. A bíróság ekkor megállapította: a 2010. január 1-jétől, valamint az azt követő időszakban hatályos általános szerződési feltételek díj- és költségemelést lehetővé tevő rendelkezései valamennyi törvényi elvnek megfelelnek, ezért tisztességesek és érvényesek.
A felperes kérte egyedi normakontroll eljárás kezdeményezését az Alkotmánybíróságnál (AB) és azt, hogy a tárgyalást függesszék fel. Ezenkívül a folyamatban lévő perek és AB-nál folyamatban lévő eljárások befejezéséig is kérte a tárgyalás felfüggesztését, és indítványozta az előzetes döntéshozatali eljárást.