Gazdaság
Átjárhatóbb vasút kell a V4-országok között
Bízik abban a MÁV vezetése, hogy az Európai Unió a következő költségvetési ciklusban nem csökkenti a kohéziós támogatásokat, így lesz pénz a további felújításokra

Térségünk gazdasági és stratégiai érdeke a vasúti árufuvarozás fejlődése, az észak–déli irányú korridorok kibővítése, ezzel együtt az infrastrukturális feltételek javítása – közölte tegnap Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke a V4 magyar elnökséghez kapcsolódó nemzetközi vasúti árufuvarozási konferencián és vezérigazgatói tanácskozáson. A parlamentben tartott ülésen a V4-ek mellett másik tizenegy ország vasúti vezetői is részt vettek.
A MÁV elnöke közölte, a V4-ek közötti tapasztalatcserére komoly szükségük van a vasútvezetőknek, hiszen a hatékonyabb személy- és áruszállítás lebonyolítása érdekében össze kell hangolni a stratégiákat és javítani az országok közötti átjárhatóságot. A személyszállítási lehetőségekről Dávid Ilona azt mondta, hogy a V4-országok közötti forgalomban jelenleg egyedül a Budapest–Pozsony–Prága útvonalon kétóránként közlekedő EuroCity-vonatok versenyképesek, azaz itt még lenne teendő. Hozzátette azt is, hogy a visegrádiak új lehetőségként szorgalmazhatják a balti és az adriai kikötők összeköttetését a vasúti teherszállítás erősítése érdekében. Jelenleg mind a négy országban jelentős pályafelújítások zajlanak a vasútvonalakon, ami komoly próbatétel elé állítja az árufuvarozó társaságokat, ugyanis csak kerülőutakon tudnak közlekedni, jelentős többletköltségek révén. Komoly lehetőségként értékelte a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújítását, amihez Kína nyújt hitelt. Mint elmondta, európai uniós pénzből ez a beruházás nem kezdődhetne meg 2030 előtt. Bíznak továbbá abban – tette hozzá –, hogy az unió a 2020 utáni költségvetési időszakban nem csökkenti a kohéziós alap támogatását, így folytatódhatnak a vasútfelújítási munkák. Kövesdi Szilárd, a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy uniós támogatás révén tovább folytatják a pályafelújítási munkákat: ezek között említette a Hegyeshalom–Rajka vonal átépítését, és megkezdték a Hegyeshalom–Csorna–Szombathely szakasz és Szombathely állomás korszerűsítésének, illetve a Zalaszentivánt elkerülő deltavágány megépítésének előkészítését.