Gazdaság

Átépítés uniós támogatással

Megújul a Kelenföld–Százhalombatta szakasz is

Újabb vasúti beruházás veheti kezdetét, miután az Európai Unió (EU) jóváhagyta az anyagi támogatását. A jelenlegi uniós ciklus egyik kiemelkedő kedvezményezettje éppen a vasút, ami leginkább a szolgáltatás színvonalának emelésében nyilvánulhat meg.

vonat
A jelenlegi uniós ciklus egyik kedvezményezettje a vasút (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Tovább folytatódnak a jelentős vasúti beruházások, a Kelenföld–Százhalombatta közötti szakasz teljes átépítése esetében a negyedik negyedévben indulhat a közbeszerzési eljárás, az építkezés a jövő év második negyedévében kezdődhet – értesült a Magyar Hírlap. A 24 kilométer hosszú vasútvonal rekonstrukciójának teljes befejezése 2020 végére várható, a kivitelezéshez szükséges engedélyek rendelkezésre állnak. Ez lesz az egyik legjelentősebb beruházás ebben az uniós ciklusban és Érdig mindkét vasútvonal megújul. A rekonstrukció becsült költsége 64 milliárd forint, ennek 85 százalékát az EU fizeti, a munkálatok finanszírozásához a kormányzat 15 százalékos hazai önrésszel járul hozzá.

Mint arról már beszámoltunk, a sikeres pályázat révén nyáron az Európai Bizottság jóváhagyta a vasútvonal átépítésének pénzügyi támogatását, így a beruházás az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaiból valósulhat meg. A szakaszon ugyan nem lesz jelentősebb nyomvonal-korrekció, de meglehetősen magas műszaki többlettartalommal épül át a vonal Kelenföld és Százhalombatta között. Így például Érd állomáson a sebesség és az átbocsátókapacitás növelése érdekében nagy sugarú kitérők – így a kerülővágányokon negyven helyett nyolcvannal lehet haladni – épülnek. Ez a vonal a MÁV egyik legforgalmasabb szakasza, mivel az elővárosi és távolsági személyvonatok mellett jelentős teherforgalom is zajlik itt. Jelenleg nyolcvan kilométerre csökkent százhúszról az óránkénti engedélyezett sebesség, az átépítés után ezt helyre lehet állítani, a tengelyterhelés pedig 215-ről a nemzetközi korridorokra előírt 225 kilonewtonra emelkedik. Kelenföld és Százhalombatta között a kivitelezők átépítik az állomásokat és megállóhelyeket, a közúti és gyalogos alul- és felüljárókat is, korszerűsítik a biztosítóberendezést, emellett P + R parkolókat, zajvédő falakat létesítenek.  A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lapunkat arról tájékoztatta, hogy  jelentős összegeket fordít a hazai vasúti pályahálózat korszerűsítésére. A jelenlegi uniós ciklus egyik nagy kedvezményezettje éppen a vasút, a rendelkezésre álló közlekedésfejlesztési forrásokból ezermilliárd forint kötöttpályás beruházásokban hasznosul.