Gazdaság
„Annyi piac, amennyi lehetséges, annyi állam, ami ehhez szükséges”
Országos konzultáció indul a vállalkozások helyzetének megismerésére, a kormányzat a visszajelzések alapján erősíti a cégek versenyképességét – mondta György László

Az országjárás során a hazai kkv-szektor képviselői első kézből értesülhetnek a kormányzat ezen területre vonatkozó zászlóshajó intézkedéseiről, ezzel is javítva a kis és közepes cégek versenyképességét.
György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar kis és közepes vállalkozások minden elismerést megérdemelnek az elmúlt nyolc évben mutatott teljesítményükért, ugyanis míg ebben az időszakban a gazdaság huszonnégy százalékkal nőtt, a magyar kkv-k huszonhét százalékkal tudták növelni a hozzáadott értéküket, negyvenhat százalékkal pedig az exportképességüket.
Hozzátette, a kkv-k sikeréhez a gazdaságpolitikai intézkedések is hozzájárultak. Emlékeztetett, az elmúlt években jelentősen csökkentek a vállalkozások adóterhei, ez azonban nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, következő fontos lépés felkészíteni a vállalkozásokat a technológiai eszközök kihasználására. Az államtitkár szerint a sikerhez vezető út a német elv követése lehet, ami szó szerinti magyar fordításban így szól: „Annyi piac, amennyi lehetséges, és annyi állam, amennyi szükséges.”
Parragh László, az MKIK elnöke a konzultációról tartott sajtótájékoztatón azt mondta: minden adat azt mutatja, hogy jelenleg a magyar gazdaság állapota kiemelkedően jó, de mint azt a vállalkozók is jól tudják, akkor kell készülni a nehéz időkre, amikor jól megy. Kiemelte, a konzultációk segítenek a kkv-szektor belső szerkezetének megismerésében, az őket érintő problémák azonosításában. Mindez pedig azért fontos, mert a Magyarországon működő vállalkozások 99,8 százalékát a kkv-k adják.