Gazdaság

Amerikára figyel a héten a világ

Hétindító. Lendületes bővülés jellemezte az építőipart tavasszal, a hazai keresetek növekedési üteme kicsit lassult ugyan, de még így is bőven két számjegyű a változás

Kedvező kondíciókkal büszkélkedhet az Egyesült Államok gazdasága, és a jegybank szerepét betöltő FED további két kamatemelésről dönthet még ebben az évben.

Virovácz Péter 20180716
Virovácz Péter: A piacok számára rendkívül fontos az amerikai jegybank elnökének beszámolója (Fotó: Hegedüs Róbert)

A héten is meghatározza a piacok alakulását az amerikai és kínai kereskedelmi vita, hiszen az újabb importvámok miatti áremelések befolyásolják az inflációt. Az Amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, Jerome Powell kedden számol be a kongresszus előtt az első fél évről, és számítani lehet arra is, hogy két újabb, idén esedékes kamatemelésről tesz említést. Mint azt Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője lapunknak elmondta, a piac mindenképpen erre számít. Ezt támasztja alá, hogy a második negyedévben négyszázalékos volt az amerikai gazdasági növekedés, háromszázalékos az infláció, és rendkívül kedvezőek a munkaerőpiaci adatok, azaz túlfűtött a gazdaság. Az Egyesült Államok statisztikai hivatala ezen a héten ipari és kereskedelmi adatokról számol be, és szerdán teszi közzé legfrissebb információit a Fed a Bézs könyvben.

Az euróövezetben nem lesz ilyen mozgalmas hét, hiszen az Európai Központi Bank vezetése csak jövő héten tart kamatdöntő ülést. Az Eurostat hétfőn teszi közzé a májusi külkereskedelmi adatokat, szerdán pedig júniusi inflációs adatokat közöl a maginflációval – élelmiszerek és üzemanyagok nélküli adat – együtt. Japánban csütörtökön közöl inflációs adatot a statisztikai hivatal. Elemzők legfeljebb egyszázalékos növekedésre számítanak, ez azt is jelentheti, hogy a jegybank fenntartja laza monetáris kondícióit, hogy megpróbálja ösztönözni az infláció és a gazdaság növekedését. Kínában szintén hétfőn a második negyedéves GDP adat jön ki. Itt 6,7 százalékos növekedésre lehet számítani az első negyedév 6,8 százaléka után. Virovácz Péter szerint a kereskedelmi konfliktus miatt a harmadik negyedév lesz igazán érdekes.

Hazánkban hétfőn teszi közzé a májusi építőipari adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szektorban elsősorban a lakáspiac miatt az idei év meglehetősen erős lesz. Áprilisban az építőipari termelés 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mint azt a távirati iroda közölte, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése áprilisban 6,5 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten. Pénteken a májusi béreket teszi közzé a KSH. Itt 11 százalék körüli növekedésre lehet számítani. Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után. Az elemző szerint annyi viszont bizonyos, hogy az inflációval együtt is közel maradunk – kilenc százalék – a két számjegyű reálbér-növekedéshez.