Gazdaság
Állásukat féltik a taxisok
Szigorítás az ellenőrzésben és a törvényekben is
Napi szintű ellenőrzéssel szűri ki a szabályszegő taxisokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság nyári fővárosi akciója, a munkába vidéki kollégákat is bevontak. A forgalmas drosztokon és próbavásárlással végzett ellenőrzéseken már június utolsó két hetében is közel százötven gépjármű esett át. A fokozott ellenőrzések célja, hogy kiszűrjék azokat a taxisokat, akik a szabályokat nem tartják be, így például nem rendelkeznek engedéllyel. Az illegális és törvénytelenül működő sofőrök nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Budapestre érkező turisták megkárosítása révén az ország hírnevének is ártanak. A szakemberek a közlekedés biztonsága érdekében vizsgálják a járművek műszaki megfelelőségét is. Jogsértés megállapítása esetén az ellenőrök bírságolhatnak a helyszínen, kezdeményezhetik a taxisengedély visszavonását vagy a rendszám bevonását is.
Eközben a főváros taxis forgalmának összeomlása ellen készített intézkedési tervet az egyik fővárosi társaság. Jövő januártól ugyanis jelentős környezetvédelmi szigorításokkal dolgozhatnak csak a sárga autók. Felmérések szerint így a flotta 25-28 százaléka nem mehetne utcára, ezzel pedig nemcsak munkahelyek vesznek el, de jelentősen emelkedhet a nem teljesíthető hívások aránya is. A Budapest Taxi a kollégák és az utasoknak nyújtott szolgáltatás védelmében megoldástervezetet vitt a fővárosi önkormányzat elé. A társaság számára leginkább az a fontos, hogy „pályán tartsa” azt a becsülhetően ezerháromszáz embert, akinek a megélhetése veszne el a segítség nélkül.