Gazdaság
Állami többletbevétel fuvarozásból
Az árukövető rendszer eddig jól vizsgázott, ki lehet szűrni az adóelkerülőket, és a magyar áru is értékesebbé vált a külpiacokon

Az ekáer bevezetésének célja az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos csalások kiszűrése, és a jogkövető módon adózó vállalkozások megerősítése – közölte tegnap Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A rendszer januári elindítása óta már most tapasztalhatók kedvező változások, ami nemcsak a többletbevételben mutatkozik meg, de a követhetően és átlátható módon fuvarozott áru a piacon is előtérbe kerül – tette hozzá. Az ekáer egy elektronikus felület, ezen keresztül kell bejelenteni az áfafizetés szempontjából kockázatos termékek fuvarozását. Az Országgyűlés a múlt héten módosította az adózás rendjéről szóló törvényt, amelynek értelmében már szankciókat is lehet alkalmazni. Ugyan az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer január elejétől hatályos, ám eddig nem büntettek. Mint azt Tállai András közölte, a részletszabályokat a miniszteri rendelet határozza meg, ezek március 1-jén, illetve 11-én lépnek életbe. A módosításoknak köszönhetően kevesebb lesz az adminisztráció, lesznek könnyítések például a súly- és méretkorlátozások esetében, viszont bizonyos tevékenységek kikerülnek a törvény hatálya alól. Így például a jövedéki termékek – mivel azokra más jogszabályok vonatkoznak –, veszélyes hulladékszállítmányok, gyógyszerek és postai küldemények. Az élelmiszerszállítmányoknál szigorítások lesznek. Ezzel szeretnék elérni azt, hogy a hazánkban előállított élelmiszereknek kedvezőbbek legyenek a piaci pozíciói – hangsúlyozta az államtitkár. A miniszteri rendelettervezetben egyébként a kockázatos termékeket listáján az élelmiszerek csoportjában helyett kapott a gyümölcs, a gabona, a liszt, a növényolaji termékek, a kolbász és a cukor. Tállai András közölte azt is, hogy a két hónapos türelmi időszakban a rendszer jól működött: eddig mintegy harmincezer ügyfél regisztrált, és 704 ezer ekáer-számot igényeltek. Azoknál a cégeknél, melyek háromszázmilliárd forint feletti forgalmat bonyolítanak le, és nincs köztartozásuk könnyítés lesz. Esetükben csak a címet és a gépjármű rendszámát kell feltüntetni. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tegnapi tájékoztatóján kiemelte azt is, hogy a kormány ugyanakkor jelentős többletbevételt vár az ekáer működtetéséből. Az idénre tervezett 150 milliárd forint áfatöbblet harmadát ettől reméli a kabinet. Az adóelkerülés, illetve a bejelentés elmulasztása nem lesz túl kifizetődő, hiszen a szállított áru értékének a negyven százaléka lehet a bírság.