Gazdaság
Állami pénz is jut bőven új sztrádákra
A kormány január végén dönt a matricarendszer változtatásairól, ezzel egy időben félpályás útlezárásokat szervez az MSZP

A január elején bevezetett útdíjszabályozásban lesz néhány változás, és ezekkel együtt már a végleges rendszer kezdi meg működését február elsejétől. Rogán Antal ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem szeretné a kabinet döntését megelőlegezni. A kormány tegnapi ülésén foglalkozott ezzel a témával. A próbaüzem január végéig tart, vagyis még tíz napja van a kabinetnek a döntésekre – mondta. Közölte azt is, hogy a Fidesz-frakció az új szabályozás alapelveivel egyetért, az e-matricával az autósok csaknem hetven százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot, mint eddig. Rogán Antal igazságosabbnak is nevezte az új rendszert.
Ide tartozik, hogy Békéscsaba, Sopron, Szolnok magas szintű útkapcsolatának kiépítésével, valamint Ózd, Debrecen, Győr és Esztergom közúti kapcsolatainak fejlesztésével számol a kormány 2020-ig, erre költségvetési pénzből 750 milliárd forint jutna. Ebből adódóan az állam finanszírozná az M85-ös autóút megépítését Csorna és Sopron között, ugyancsak 2×2 sávos gyorsforgalmi út épül Kecskemét és Békéscsaba (M44), valamint Albertirsa és Abony (M4-es) között. Mint ismert, az M85-ös autópálya 2016-ig épül meg Győr és Csorna között, illetve az M86-os is elkészül Szombathelyig, ám mindez európai uniós támogatásból valósul meg. (Az unió által támogatandó útfejlesztések esetében 15 százalék a hazai önrész, vagyis a költségvetés hozzájárulása – a szerk.) A kormány által meghatározott állami beruházások között szerepel még a 405-ös számú főút Újhartyán és Albertirsa, a 23-as és a 25-ös főút Bátorterenye és Ózd közötti szakaszának fejlesztése, emellett megújulnak a 471-es Hajdú-Bihar megyei szakaszai, és megvalósul a győri elkerülő második és harmadik üteme. Emellett állami pénz jutna Esztergom és az M1-es autópálya közötti útkapcsolat fejlesztésére, a 102-es számú főút megépítésével. Ennek alapján kell tervezni az éves költségvetéseket. Az idei büdzsében 11 milliárd forintot különít el a kormány erre a célra, jövőre 13 milliárd forintot, 2017-ben további 13, 2018-ban 273, 2019-ben 350, míg 2020-ban kilencvenmilliárd forint állami forrás jutna autópálya-építésre és közútfejlesztésre.
Ebből a költségvetésből a legnagyobb tételt az M44-es fejlesztése teszi ki. Ez a nyomvonal mintegy 120 kilométer hosszú. Azzal együtt, hogy zömében sík területen halad, néhol kedvezőtlenek a talajviszonyok, és sok a műtárgy: hidak, felüljárók, csomópontok épülnek az új szakaszon.
Útlezárásokkal fenyegetőznek a szocialisták
Az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére félpályás útlezárás lesz január 30-án minden olyan útszakaszon, amely január 1-jétől fizetős lett – jelentette be tegnap Tóbiás József az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője. Elmondta, azt a bejelentést várták a kormánytól, amelyben elismeri: rossz vicc volt az útdíj bevezetése az eddig nem fizetős autópálya-, autóútszakaszokra. Mint azt a távirati iroda szerint közölte, azért tartanak demonstrációt, mert úgy látják, segíteni kell meghozni a kormány döntését. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban azt mondta, mindenki elmondhatja a véleményét az útdíjról. (MH)