Gazdaság
Alig nőnek a fogyasztói árak itthon
Két számjegyű volt az ipari kibocsátás bővülésének üteme októberben
Magyarországon ma nincs pénzromlás. A mérsékelt inflációs környezet kiszámítható gazdasági helyzetet teremt, megkönnyíti a vállalkozások számára a beruházások tervezését, a bérek és nyugdíjak pedig megőrzik értéküket – közölte tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi adatait kommentálva. A hivatal jelentése szerint 0,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak novemberben az egy évvel korábbi értékhez képest. A novemberi enyhe emelkedés annak köszönhető, hogy az olajár tavaly év végi hirtelen zuhanásának egy jelentős része kikerült a bázisból. Az alacsony olajár továbbra is meghatározó szerepet játszik. A szaktárca elemzőinek számításai szerint az üzemanyagárak zuhanása ugyanis – a költségcsökkenésből adódó úgynevezett tovagyűrűző hatásokat is figyelembe véve – mintegy 1,2 százalékpontos lefelé mutató hatásként jelent meg az éves indexben. A magyar reformok működnek – hangsúlyozta a szakminisztérium. Az első tizenegy hónapban a fogyasztói árak éves összehasonlításban átlagosan 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami összhangban van a kormány várakozásával.
A Magyar Nemzeti Bank azt emelte ki, hogy az infláció novemberi emelkedését az üzemanyagok árának az egy évvel korábbinál kisebb csökkenése okozta, valamint az, hogy az élénkülő belföldi kereslet mellett az iparcikkek árába fokozatosan begyűrűzik a forint korábbi gyengülése. A tartós iparcikkek áremelkedéséhez a használt személygépkocsik járultak hozzá leginkább, de a nem tartós iparcikkek ára is emelkedett az elmúlt egy évben. Az Erste Bank elemzői szerint idén az átlagos infláció nulla százalék körül várható, vagyis nem lesz pénzromlás, jövőre pedig 1,6 százalék lehet a ráta, a háromszázalékos cél 2017 közepén teljesülhet. Ugyanígy vélekednek a TakarékBanknál is, azzal a különbséggel, hogy jövő év második felében 2,5 százalékos inflációt várnak.
Idetartozik, hogy a KSH beszámolója szerint októberben az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,7 százalékkal emelkedett.
A nyersanyagárak felülírják a várakozást
A 2014-es gazdasági növekedést támogató egyedi tényezők fokozatos kifutásával a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének üteme 2015-re 2,9 százalékra, majd a következő években két százalék alá mérséklődik a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) előrejelzése szerint – ismertette Romhányi Balázs, az intézet vezetője tegnap. A mérséklődő olaj- és nyersanyagárak folyamatosan felülírják a KFIB 2015-ös éves átlagos inflációs várakozásait, legfrissebb előrejelzésükben az idén a fogyasztói árak 0,2 százalékos csökkenésére számítanak, jövőre már 1,8 százalékos, 2017-ben pedig 2,9 százalékos inflációt várnak – jelentette a távirati iroda. Az infláció a jegybanki cél közelében stabilizálódik.