Gazdaság
Ahol olcsóbb a fekete arany, mint az élelmiszer
Venezuelában a pénzromlás olyan mértékben felgyorsult, hogy a havi fizetés a napokban legfeljebb csak pár eurót ér
Hiába rendelkezik a világ legnagyobb olajtartalékaival Venezuela, mindennaposak a fosztogatások, ugyanis az ország élelmiszer-ellátása romokban hever. Magánkézben lévő szupermarketeket kényszerítettek árcsökkentésekre, miközben a hatalmától megfosztott parlament gazdasági bizottságának adatai szerint 2017-ben az infláció 2600 százalék volt, a világon a legmagasabb. A napokban a pénzromlás annyira felgyorsult, hogy a havi bér már legfeljebb néhány eurót ér. Bár a főváros, Caracas lőporos hordóhoz hasonlít, és az ország a bolivar leértékelése miatt aligha képes a még elengedhetetlenül szükséges importot kifizetni, éppen az éhség segíthet Nicolás Maduro elnök újraválasztásában, valamint a katonaság támogatása. Vannak arra utaló jelek, hogy az év végére tervezett választást előbbre hozzák – derült ki a távirati iroda összeállításából.
A helyzet valóban ijesztő, és Európa sötét időszakait idézi. Ahhoz, hogy valaki élelmiszercsomaghoz – ami halat, rizst, olajat, tejport és lisztet tartalmaz – jusson, nyilatkoznia kell arról, hogy a kormánypártot támogatja. Az ellenzék adatai szerint a 2017-es helyhatósági választásokon részben ezeken az igazolványokon keresztül ellenőrizték, hogy a voksoló valóban a szocialistákra adta-e szavazatát.
Nicolás Maduro sem a józan ész politikáját követi, miután kijelentette, hogy petrónak elkeresztelt kriptovalutával akarja kiszabadítani az országot az infláció szorításából. A valuta életképességét az olajtartalékok révén kell biztosítani, ily módon fedezve az élelmiszer-behozatalt. Szakértők szerint a terv aligha számíthat sikerre, mert mi van, ha a petrót senki nem fogadja el.
Az Egyesült Államok sem nézi jó szemmel a történéseket, Donald Trump kormányzata Maduróval és követőivel szemben rendelt el szankciókat, számlákat fagyasztott be, kapcsolatokat feltételez a kokainkereskedelemmel. A venezuelai elnök az alacsony olajárat tartja felelősnek a nyomorúságos helyzetért, ám valójában inkább a rossz gazdálkodást, az olaj mindenhatóságát és a korrupciót kellene okolnia. A szegények körében – akik szociális programok és lakáshoz jutás révén először kaptak igazi támogatást – a rendszer támogatottsága továbbra is magas. Fegyveresek motorkerékpárokon száguldozva keltenek félelmet Maduro ellenfeleinek körében.
Ricardo Hausmann volt tervezésügyi miniszter, a Harvard Egyetem professzora szerint az éhezők száma erősen megnövekedett, ráadásul naponta 350 ezer hordóval kevesebb olajat termelnek ki, mint májusban. A Harvard professzora nem zárja ki a katonai intervenció lehetőségét sem, amelynek forgatókönyve a következőképpen nézne ki: a továbbra is ülésező, de hatalmától megfosztott parlament az ellenzéki többség szavazataival megfosztaná hatalmától Madurót, átmeneti kormány jönne létre, amelyet a szocialisták természetesen nem ismernének el. A zendülők katonai segítségért külföldhöz fordulnának. Ám csaknem valamennyi szakértő az egészet a venezuelai hadsereg nagysága és ereje miatt rossz ötletnek tartja: az országot öldöklés fenyegetné.