Gazdaság

Adókedvezmény családoknak

Duplaannyi lesz a bölcsődékre jutó támogatás

A kormány minden élethelyzetben az édesanyák mellett áll, különféle támogatásokkal, adókedvezményekkel és a bölcsődékre jutó összeg megduplázásával segíti őket – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának parlamenti államtitkára tegnap Budapesten, anyák napja alkalmából tartott tájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus a távirati iroda beszámolója szerint hangsúlyozta: az adókedvezményeknek köszönhetően egymillió család számára könnyebb a gyermeknevelés, 130 ezer család esetében pedig a bruttó jövedelem megegyezik a nettóval. A munkavégzés melletti családi adókedvezmény az ideihez képest jövőre nyolc százalékkal bővül.

Továbbá a kormány adókedvezményt nyújt a kisgyermekes anyákat foglalkoztató munkaadóknak, jövőre pedig megduplázza a költségvetésben a bölcsődékre jutó támogatást, hogy azokat az édesanyákat is segítse, akik minél hamarabb szeretnének munkába állni – tette hozzá. A nők 40 program keretében 180 ezren segíthetnek be a családok gyermeknevelésébe nagymamaként. A nők számára nyitva álló negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségébe beleszámít nyolc év, gyermekneveléssel töltött idő is. Rámutatott: a kormány erőfeszítései eredményesek, a társadalom értékeli ezeket, hiszen ma jóval több gyermek születik, mint néhány évvel ezelőtt.