Gazdaság
Adatátvitel csúcssebességben
Aláírták a magyarországi 5G-koalíció alapító nyilatkozatát Budapesten
Aláírták a magyarországi 5G-koalíció alapító nyilatkozatát tegnap Budapesten: a 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul. Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, amellyel Magyarország belépett az 5G-technológia alkalmazásáért és hasznosításáért folyó globális versenybe. Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: az 5G nem egyszerűen fejlődési lépés, hanem technológiai ugrás, amelynek alkalmazásában Magyarországnak az elsők közé kell kerülnie. Hozzátette, hogy az eddigi eredmények alapján a hálózatfejlesztés különösen sikeres ágazat a digitalizációs folyamaton belül – tudósított a távirati iroda.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az ötödik generációs technológia bevezetése terén Magyarország nemzetközi viszonylatban is sikeres, a helyzeti előny megőrzéséhez azonban szükség van arra, hogy a következő technológiai ugrásra is a lehető leghamarabb reagálni kell.
Az 5G-technológia által kínált adatátviteli sebesség és a lényegében késleltetésmentes kapcsolat nem pusztán mennyiségi ugrás – hangsúlyozta Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja. Kiemelte, hogy a 4G-nél lényegesen jobb műszaki paramétereknek köszönhetően az alkalmazás lehetőségei rendkívül szélesek, a többi között az okosotthonokban és városokban, az orvosi alkalmazásokban, a digitális felsőoktatásban, az intelligens közlekedési rendszerekben és a bankszektorban.
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora úgy vélte, Magyarország pozíciói az 5G hasznosításában kiválóak, és ezt a lehetőséget ki kell használni. Országszerte fejlesztések sora zajlik az 5G-ben rejlő lehetőségek kiaknázására, és számos magyar cég ért már el világszínvonalú eredményeket ezen a téren.