Gazdaság
A tisztább hazai levegőért indít kampányt a kormány
Rácz András: Államtitkárságunk sokkal nagyobb hangsúlyt szeretne fordítani a fiatalok környezeti nevelésére
A Fűts okosan kampány keretében az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet arra, hogyan kíméljék az emberek a környezetet és egyúttal spóroljanak a fűtési költségeken – mondta el lapunknak Rácz András környezetügyért felelős államtitkár. A politikus beszélt a nemzeti parkokra és az ökoturizmus fejlesztésére fordítandó hatvanmilliárdos keret felhasználásáról is. „Az ökoturizmusban óriási potenciál van még a nemzeti parkok szintjén, körülbelül hétszáz ökoturisztikai intézmény üzemel hazánkban” (Fotó: Bodnár Patrícia)
– Miről szól a Fűts okosan kampány?
– Felhívjuk a figyelmet a hulladékégetés tilalmára, annak veszélyeire, illetve arra, hogy miként fűtsünk helyesen. Ez nemcsak azért jó, mert javul a levegő minősége, hanem azért is, mert olyan praktikus tanácsokat adunk, amelyekkel akár húsz–harminc százalékot is meg lehet spórolni a tüzelőanyag-költségből. Fontos például, hogy száraz fával fűtsünk, hiszen a nedves fának kisebb a hőleadása, rosszabb hatásfokkal ég, és a képződő szálló por, amely a legjelentősebb légszennyező, háromszoros mértékben keletkezik. Tévhit az is, hogy a gyümölcsfák jól égnek. De nem szabad tüzelni lignittel, rossz minőségű barnaszénnel sem, mivel alacsony a fűtőértéke, magas a kéntartalma, ezért tönkreteszi a kéményt és a tüzelőberendezést. Az olcsó a végén mindig drága lesz. A kerti hulladékot, levelet, gallyakat is előszeretettel égetik a kertekben és a kályhákban egyaránt, ami szintén nagyon rossz és káros megoldás, mivel száz kilogramm avar elégetése akár százmillió köbméter levegőt is képes beszennyezni, tehát egy 10-15 ezres város összes mért értékét egyetlen, kerti hulladékot égető lakos le tudja rontani.
– Mi az apropója a kampánynak?
– Egy friss felmérésben a válaszadók szerint a légszennyezés a legkomolyabb környezetvédelmi probléma napjainkban hazánkban. Ezért az újonnan létrehozott önálló környezetvédelmi államtitkárság egyik legfontosabb feladata, hogy a lakossági igényeket figyelembe véve a légszennyezéssel foglalkozzon. Ez nem pusztán szemléletformálást jelent, most készül az összes ágazatra kiterjedő Országos Levegőterhelés-csökkentési Program.
– Milyen mértékű a légszennyezettség, és mi az oka elsősorban?
– A rossz levegőminőséget elsősorban a kis méretű, a levegőben tartósan megmaradó részecskeszennyezés okozza, amelyhez mérgező anyagok tapadnak. Amikor az ember belélegzi ezeket, a tüdőből közvetlenül a véráramba kerülnek, ezért különösen veszélyesek. A szennyezés nagy részben, nagyjából nyolcvan százalékban a lakossági fűtésből származik, ám a lakosság nem érzi a felelősségét ebben, az emberek úgy gondolják, hogy leginkább a közlekedés és az ipar okozza a levegőszennyezést. De az igazság az, hogy azok szabályozott keretek között, hatósági engedély alapján működnek, így az ipar körülbelül öt, a közlekedés pedig tíz százalékkal járul hozzá a szennyezéshez.
– Milyen hibákat követ el a lakosság a fűtés során, ami a rossz értékeket okozza?
– Ahol vegyes tüzelésű kazánt használnak és fával, szénnel fűtenek, nagyon nehéz az ellenőrzés, hiszen nem állíthatunk minden egyes otthoni tüzelőberendezés, kazán vagy kályha mellé hatósági ellenőrt, aki felügyeli, hogy mivel gyújtanak be. Az említett felmérésben a válaszadók 14 százaléka a saját bevallása szerint hulladékkal is tüzel. Ezek az emberek nyilván nem vallanák be ezt önkéntes alapon, ha tisztában lennének vele, hogy ez tilos. Pedig még a büntető törvénykönyv is tiltja. A műanyagtól kezdve az olajos rongyon át a rossz cipővel, használt ruhával, szinte bármilyen hulladékkal be lehet gyújtani, a legelterjedtebb tiltott anyag a kezelt fa, illetve a forgácslap, ezekről azt gondolják, hogy semmilyen ártalmas anyagot nem tartalmaznak. Ám a forgácslapot formaldehiddel ragasztják össze, amelynek az égése súlyosan rákkeltő vegyületeket eredményez. Ráadásul a felületük műanyaggal van bevonva, ennek égése során rákkeltő dioxinok keletkeznek. Ezen a területen szinte lehetetlen komoly eredményt elérni hatósági eszközökkel, ezért marad a szemléletformálás.
– Milyen eszközöket vetnek be annak érdekében, hogy a lakosság változtasson a fűtési szokásain?
– A levegő tisztaságának védelmében egy Országos Levegőterhelés-csökkentési Programon dolgozunk, amely több ágazatot átfogó, az ipar minden területére kiterjedő program lesz. Ezen kívül egy Life nevű, integrált projektet is indítunk hazai városok – Budapest, Debrecen, Eger, Kaposvár, Karcag, Miskolc, Pécs, Szolnok és Tatabánya – részvételével. Az ötmilliárd forint nagyságrendű projekt 2019. január elsejével indul, és 2026. december 31-ig tart. Nyolc év alatt ezen nagyvárosok levegőminőségének javítására költjük ezt az összeget. Ezen kívül a Fűts okosan kampányunk keretében lakossági fórumokat, szakmai konferenciákat szervezünk. A Futsokosankampany.hu honlapon minden ezzel kapcsolatos információ elérhető.
– A nemzeti parkok és az ökoturizmus is önhöz tartozik, e két terület fejlesztésére 2020-ig hatvanmilliárd forintot fordít a kormány. Mire lesz elég ez a forrás?
– Eddig kissé elhanyagolt terület volt a környezeti nevelés. Erre sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnénk fordítani. Magyarországon van tíz nemzeti park, ahol tizenöt erdei iskolában több mint tízezer gyermeket táboroztatnak évente. Kétszázezer embert érnek el a különböző környezeti nevelési programok. Fontos területről van tehát szó. Sokféle programot találtunk ki a fiatalok bevonzására, ilyen például az Ifjú kócsagőr vetélkedő, amelynek segítségével a 18–20 éves korosztályt szeretnénk felállítani a számítógép mellől, a blogok világából, hogy kivigyük őket a természetbe. Az ökoturizmusban óriási potenciál van még a nemzeti parkok szintjén, körülbelül hétszáz ökoturisztikai intézmény üzemel Magyarországon. Ennek a felét a tíz nemzetipark-igazgatóság üzemelteti, és 1,6 millió látogatót fogadnak évente. A hatvanmilliárd forintot hét év alatt lehet felhasználni, több mint száz projekt valósul meg, több mint százezer hektáron javítják majd a természeti környezet állapotát. Ennek köszönhetően több látogatóközpont épül, és a látogatóknak 21. századi interaktív élményekben lesz részük.